Volt barátja fojtott meg és késelt halálra egy fiatal influenszert

Megfojtott influenszer barátnőjét egy férfi.
Vágólapra másolva!
Holtan találtak új lakásában egy fiatal influencert, Yaya Gomezt. A szomszédok elmondták, röviddel azelőtt sikolyokat hallottak a lakásból az éjszaka közepén, ám egyikük sem mert közbelépni. 
Vágólapra másolva!

A 28 éves Lisney Juliana Gomez, ismertebb nevén

Yaya Gomez két nappal azután halt meg, hogy beköltözött új, kolumbiai otthonába. Mint kiderült, volt barátja, Mario Bastidas látogatta meg, és végezte ki a lányt.

A szomszédok aznap éjjel sikolyokat és segélykiáltásokat hallottak a lakásból, ám senki nem mert közbeavatkozni.

Megfojtott influenszer barátnőjét egy férfi. Forrás: TheSun.co

Bastidas a gyilkosság után taxival menekült el a helyszínről egy rokona farmjára, később azonban feladta magát a rendőrségen, és mindent beismert. Elmondta, hogy

egy hirtelen kirobbant vita hevében támadt volt barátnőjére, és halálra késelte.

Ezután videóban kért bocsánatot Gomez családjától, azt állítva, hogy megbánta a gyilkosságot.

Ebben azonban szerepe volt annak is, hogy Yaya gyászoló apja megfenyegette a férfit.

Bastidas ügyvédje szerint Gomez többször is megütötte a férfit, aki végül nem tudta fékezni a dühét és nekirontott a lánynak.

A hírek szerint Bastidas az interneten eladott leleplező tartalom miatt vetett véget a kapcsolatnak Gomezzel. A lány barátai és családtagjai szerint azonban a férfi sosem szerette, nem értékelte Gomezt, és mindig is rideg volt vele. Így azt remélik, elnyeri méltó büntetését.

Forrás: TheSun