Pusztító ciklon csapott le egy francia szigetre

weather Horizontal
Közeledik a Freddy ciklon a francia Réunion szigethez.
Vágólapra másolva!
Heves széllökések kíséretében lecsapott a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetére az Indiai-óceánon hétfő reggel a Belal nevű ciklon, a hatóságok egy halálos áldozatról számoltak be. A szigeten kijárási tilalmat rendeltek el, majd a nap folyamán csökkentették a készültséget. Riadót rendeltek el Mauritiuson is.
Vágólapra másolva!

Réunion meteorológiai szolgálata a legmagasabb fokú riasztást rendelte el, hozzátéve, hogy a ciklon szeme vélhetően áthalad majd a szigeten és

óránként akár 250 kilométer szelekre is számítani lehet.

A helyi kormányzat reggel kijárási tilalmat rendelt el, amely a sziget összes, mintegy 870 ezer lakosát, valamint a katasztrófavédelmet is érintette, majd a nap folyamán az utóbbinál dolgozókat felmentette a korlátozás alól.

A hatóságok felszólították az embereket, igyekezzenek 36 órára elég élelmiszert és ivóvizet tartalékolni.

"Még nem vagyunk túl a ciklonon, de az egész nem annyira súlyos, mint először gondoltuk" - jelentette ki Jérome Filippini, a sziget prefektusa. Emmanuel Macron francia elnök az X-en szintén arra intette a lakosságot, igyekezzenek otthon maradni.

A France Inter rádió azt közölte,

27 ezer háztartás maradt áram nélkül, 55 ezren számoltak be a vízszolgáltatás akadozásáról, és a telefonvonalak csaknem 10 százaléka működésképtelenné vált.

Réunion legfontosabb repülőtere, a sziget északi részén található Roland Garros felfüggesztette a légi forgalmat.

Az indiai-óceáni szigetre utoljára 2014-ben csapott le nagyobb ciklon. Mauritius hatóságai szintén riadót rendeltek el és heves esőzésekre, valamint földcsuszamlásokra is figyelmeztettek a sziget felé közeledő ciklon miatt, mely várhatóan kedd reggel éri el Mauritius partjait. Emellett felszólították a lakosságot, hogy lehetőleg kerüljék a vízpartok környékét, az esetleges áradások miatt.