Helyi szenzációvá vált egy szokatlan, patkány alakú lyuk Chicagóban - videó

Vágólapra másolva!
Egy patkány alakú lyuk az aszfaltban igazi turista-látványossággá vált egy chicagói városrészben. A helyi furcsaság több ezer látogatót vonzott, partikat szerveztek ide, sőt még egy esküvőn is fontos szerephez jutott. Ennek ellenére nem mindenki van elragadtatva az extra figyelemtől.
Vágólapra másolva!

Egy patkány alakú lyuk egy chicagói járdán szenzációvá vált, látogatók ezreit vonzva a környékbeli utcába, ahol a lyuk található. Az egyik szomszédos utcában élő nő elmondta, hogy nem örülnek a turistáknak.

A patkány alakú lyuk évek óta itt van, de a körülötte kialakult őrület január 6-án kezdődött, miután az X-en egy róla szóló posztot több mint 5 millió alkalommal néztek meg.

Több mint két héttel később a felhajtás csak fokozódott. Chicagói tisztviselők és több híradós is megjelent itt - írta az NBC.

A szomszédok elviselhetetlennek tartják a turisták által felhalmozott szemetet, a vandalizmust, a hangoskodást, arról nem beszélve, hogy még a postájukat sem tudták kiszállítani a tömeg miatt.

Miután a szomszédok panaszt tettek, a patkánylyukat betemették.

Pénteken a lyukat rejtélyes módon betonnal töltötték fel, de még aznap újra kiásták és pénzérméket szórtak bele.

A chicagói rendőrség megerősítette, hogy péntek óta több bejelentés érkezett arról, hogy emberek hangoskodva gyülekeztek a lyuk körül - írta a Sky.

- mondta az egyik fiatal.