Saját lánya gyilkolhatott meg egy német nőt Hannoverben

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Hannoverben egy tűz miatt hívták ki a szomszédok a tűzoltókat január 1-jén. A lakásban először az 50 éves nőt találták meg, majd a 74 éves anyja holttestét. A rendőrök azzal gyanúsítják a nőt, hogy ő ölte meg az anyját.
Vágólapra másolva!

Egy szomszéd hívta a tűzoltókat újév első napján, mert füst szagot érzett a hannoveri társasház második emeletén lévő lakásnál. A tűzoltók először egy macskát, majd egy zaklatott, 50 éves nőt találtak a lakásban.

Ezek után találták meg a 74 éves asszony holttestét, aki a korábban kimentett nő anyja.

A hatóságok napokig nem tudták megállapítani a halál okát, most azonban emberölés miatt indítottak nyomozást, és az 50 éves nőt gyanúsítják a gyilkossággal.

A Bildnek egy, a házban élő nő elmondta, hogy egyszer sem hallotta vitatkozni egymással a nőt és az anyját, annyit tudott róluk, hogy egyiküknek sem volt munkája.

Ahogy korábban megírtuk, egy amerikai nő rávette az autista barátját, hogy gyilkolja meg az anyját, mert az éveken keresztül sanyargatta. Tavaly nyáron Mátyásföldön egy 24 éves fiú ölte meg az anyját.