Milliókat csalt ki áldozataitól egy régi módszerrel a bélapátfalvai férfi

Adele érzelgős dalán röhög most az egész internet - Ezzel vertek át egy csalót
Vágólapra másolva!
Milliókat csalt ki egy férfi több tucat embertől úgy, hogy egy másik felhasználó nevében olyan termékeket hirdetett eladásra, amelyek sosem voltak neki. Ennek ellenére a vevők által előreutalt pénzt felvette, majd elérhetetlenné vált. Élettársa pedig a pénz tisztára mosásában segített neki. A férfira börtönbüntetés, társára felfüggesztett börtön várhat.
Vágólapra másolva!

A bélapátfalvai férfi próbára bocsátás hatálya alatt állt, amikor 2022 júliusában az egyik közösségi különféle elekronikai eszközöket - okosórákat, játékokat, számítógépet, illetve elektromos szerszámokat - hirdetett eladásra előreutalással.

A férfi eleinte saját profillal hirdette meg a termékeket, amelyekkel valójában sosem rendelkezett. A pénz megszerzését követően rögtön elérhetetlenné vált. 2022 szeptemberétől a férfi egy másik ember profilját használva verte át vevőit,

ezzel lejáratva a másik, vétlen felhasználót.

A kép illusztráció Forrás: Dreamstime

Közel négy hónap alatt

60 embert tévesztett meg, 10 és 160 ezer forint közötti kárt okozott nekik, a nem túl kifinomult, és egyáltalán nem új módszerrel.

Amikor a férfi bankszámláit a károsultak bejelentései miatt zárolták,

élettársa négy különböző banknál nyitott új számlákat, ezzel segítve a csaló párját. Az új számlákra még további 1,3 millió forint érkezett.

Az ügyészség a férfi ellen csalás és személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy a bíróság kötelezze őt az okozott kár megtérítésére is. Élettársának pénzmosás miatt kell felelnie, ami miatt felfüggesztett börtön várhat rá.

Bűnösségükről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság hoz döntést.

Az utóbbi időben egyre inkább elszaporodtak az internetes csalások, egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogyan védekezhetünk ellenük, és hogyan szerezhetjük vissza a pénzünket, amennyiben mégis áldozatokká válnánk.

Hasonlóképpen verte át áldozatait egy gelénesi nő, és egy kecskeméti pár is, de volt olyan csaló is, aki rekordidő alatt vált milliomossá azáltal, hogy internetes vásárlónak adta ki magát, de végül ő károsította meg pénzzel a hirdetőt.

Forrás: Ügyészség