Lőnek az ukrán katonák a magyar határon

kárpátaljai magyarok, ukrán határ
Vágólapra másolva!
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg az ukrán határőrök 12 határsértőt január 2-án, kedden az ukrán–magyar zöldhatáron. A Kárpáti Igaz Szó című portál tudósítása szerint a hadköteles korú férfiakból álló csoport nem állt meg az egyenruhások felszólítására. A határőrök több levegőbe leadott lövéssel késztették megállásra a kárpátaljai férfiakat.
Vágólapra másolva!

Az esetről először az Ukrán Állami Határőrszolgálat számolt be honlapján. A Munkácsi Határőrosztag asztélyi kirendeltségének munkatársai kedden napközben figyeltek fel a 12 fős csoportra, akik gyalog haladtak Magyarország felé.

A hadköteles korú férfiakból álló csoport nem állt meg az egyenruhások felszólítására. A határőrök több, levegőbe leadott lövéssel késztették megállásra a határsértőket.

Azt is írják, hogy az előzetes vizsgálat során kiderült, hogy

az elfogott személyek kárpátaljai lakosok. Tiltott határátlépési kísérlet miatt indult ellenük hatósági eljárás.

Forrás: dpsu.gov.ua

A portál szerint az akció keretében sikerült azonosítani és elfogni azt a személyt, aki a határhoz szállította a férfiakat.

Az embercsempésznek fejenként 12 ezer hrivnyát fizettek a férfiak.