Együtt karácsonyozott a családjával a 16 éves iskolás, az újévet már nem érte meg

Emberi agy
Vágólapra másolva!
Imogen Boswell, az angliai Stockportban élő, 16 éves lány december 28-án halt meg agyhártyagyulladásban. Rokonait lesújtotta a gyors halála  - írta meg a Bors a The Sun cikke alapján.
Vágólapra másolva!

– mondta az egyik rokona, és hozzátette, hogy szerinte "kívül-belül gyönyörű személy volt" és fogalma sincs, hogy fogják ők ezt túlélni. A lányt édesanyja, Sally, édesapja, Steven, valamint mostohaanyja, Seana gyászolja. A cikkből kiderül, hogy a kamaszt az iskolában is szeretették.

Mi a meningitis vagy agyhártyagyulladás?

"Az agyhártyagyulladás az agy és a gerincvelő körüli nyálkahártya begyulladása. Leggyakrabban csecsemőknél, kisgyermekeknél és tinédzsereknél fordul elő, de bárkit érinthet. Amennyiben nem kezelik gyorsan, nagyon súlyos és akár végzetes is lehet: az agyhártyagyulladás ugyanis szepszist (életveszélyes vérmérgezést) okozhat, és az agy vagy az idegek maradandó károsodásához vezethet" – írja a Sun.

– olvasható azon az adománygyűjtő oldalon, amelyen a bejegyzést a rokonai hozták létre. Nem maguknak kérnek pénzt, hanem az agyhártyagyulladás és vérmérgezés megelőzését finanszírozó jótékonysági szervezet, a Meningitis Research Foundation számára gyűjtenek.

Az agyhártyagyulladás gyerekeket is veszélyezteti, bár védőoltással lehet ellene védekezni. Huszonnégy évvel ezelőtt egy tizenegy hónapos magyar csecsemő halt meg ebben a betegségben. Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze a halála napjáig gyászolt, mivel TBC-s agyhártyagyulladásban halt meg a kisfia. Tavaly nyáron pedig egy 17 éves váci lánnyal végzett a fertőző meningitis. A híres amerikai neurológus és agysebész, Dr. Eben Alexander is egy hirtelen fellépő, súlyos, bakteriális agyhártyagyulladás miatt esett hét napra kómába, ami után megírta híres könyvét a halál utáni élményről és arról, hogy a betegség alatt találkozott Istennel.