Többen meghaltak az indonéziai vulkánkitörésben - videó

Agam, 2023. december 4.
Hamufelhőt lövell ki a Marapi tűzhányó az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban elterülő Agam körzetben 2023. december 4-én. A vulkán december 3-i kitörése miatt legalább 11 ember életét vesztette.
MTI/AP/Ardhy Fernando
Hamufelhőt lövell ki a Marapi tűzhányó.
Vágólapra másolva!
Legkevesebb 11 ember meghalt, 12 másik pedig eltűnt, miután kitört a Marapi vulkán az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban - közölték a helyi hatóságok. Több mint 1600 utórengést jelentettek a Fülöp-szigetek déli részéből a hatóságok hétfőn, miután a térséget 7,4-es erősségű fölmozgás rázta meg, amelyben legkevesebb egy ember meghalt. 
Vágólapra másolva!

Fülöp-szigetek

Ahogy az Origo is beszámolt róla szombaton nagy erejű földrengés volt a Fülöp-szigetek partjainál. A legnagyobb utórengés 6,8-es erejű volt, és a fészke mintegy 100 kilométerre volt az erősebb földmozgás epicentrumától.

A helyi vulkanológiai és szeizmológiai intézet arra figyelmeztette a helyieket, hogy még heteken át lehet számítani utórengésekre, de ezek egyre ritkábbak és gyengébbek lesznek.

Az intézet vezetője arra is felhívta a helyiek figyelmét, hogy ne menjenek vissza otthonaikba, amíg statikusok át nem vizsgálták őket, mert nem biztos, hogy biztonságosak, és egy nagyobb utórengés romba döntheti őket.

A földrengés eddig ismert egyetlen halálos áldozata egy várandós nő volt, akire rádőlt a fal, négy további ember megsérült.

A földrengésben két híd megrongálódott és használhatatlanná vált, ám az áramszolgáltatást a legtöbb helyen már sikerült helyreállítani.

Indonézia

Ahogy az Origo is beszámolt róla kitört az indonéziai Marapi vulkán három kilométer magas füstoszlopot eregetve.

A tájékoztatás szerint 49 embert sikerült biztonságba helyezni, és többek evakuálása folyamatban van.

Hamufelhőt lövell ki a Marapi tűzhányó Forrás: MTI/AP/Ardhy Fernando

- tudatta Abdul Malik, az indonézi kutató és mentő ügynökség vezetője Padangban, a tartomány székhelyén hétfőn.

A helyi katasztrófavédelem szerint a 2981 méter magas Marapinál hónapok óta megnövekedett tevékenységet észleltek,

a vasárnapi kitörés pedig öt percen át tartott.

A hatóságok három kilométeres körzetben lezárták a hegy környékét.

Vulkáni hamuval borított járművek az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban elterülő Agam körzetben Forrás: MTI/EPA/BPBD AGAM/-

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, tektonikus lemezek találkozásánál, ahol rengeteg az aktív tűzhányó; csak Indonéziában több mint 120 aktív vulkán található.

Nem csak Ázsiában aktívak a vulkánok, ugyanis félelmetes képek készültek, ahogy izzó láva ömlik ki az Etnából, a világ legnagyobb tűzhányójából.