Telefonkábellel fojtogatott rabtársa egy nyugdíjast egy dubaji börtönben

Vágólapra másolva!
Egy brit férfit azért próbált a rabtársa megölni, mert irigy volt rá, amiért olyan sokat beszélhet velük telefonon, ami hívásonként 130 fontba kerül. A helyiek számára ugyanis elképzelhetetlen, hogy ennyi pénzt kifizethessenek egy-egy beszélgetésre, így számukra elérhetetlen álom a napi szintű kapcsolattartás a rokonokkal. Az idős férfi fia elmondta, apját már évek óta embertelen körülmények között tartják a börtönben, rendszeres bent a verés, a nemi erőszak és az állandó megalázás.
Vágólapra másolva!

A londoni 61 éves Albert Douglas

épp egy családtagját hívta telefonon a dubai Al Barsha börtönből, amikor rabtársa hátulról rátámadt, és fojtogatni kezdte.

A hívást továbbító személyzet először azt hitte, hogy agyvérzést kapott a férfi, ezért átadták a fiának, Wolfgang Douglasnak.

- mondta el a Sun-nak a fiatal férfi.

Albert azonban szerencsére nem hagyta magát,

végig védekezett a támadás ellen, így sikerült túlélnie, ám vállficama lett, ami miatt kórházban kezelték.

Ezzel azonban még nem volt vége az idős férfi szenvedésének. Visszatérése után a kegyetlen őrök azzal fogadták, hogy egy elszigetelt cellában helyezték el, ahol sem fény, sem friss levegő nem volt. A büntetőcellában töltött idő alatt rühfertőzést kapott.

Albert családja azt feltételezi, hogy a

cellatársa irigy volt rá, mert sokat beszélt velük telefonon, ezért próbálta meg véget vetni az életének. A fia ugyanis minden fél órás beszélgetésért 130 fontot, körülbelül 57 ezer forintot, fizetett.

A Dubai-ból és a közeli országokból származó rabok, és családtagjaik ugyanis képtelenek voltak ezt az összeget megfizetni.

Ahogyan korábban a DailyStar is megírta, a férfi már évek óta embertelen körülmények között élt a börtönben,

éheztették, kínozták, és megerőszakolták a cella falain belül. Emellett rendszeresen megverték, nem adták be neki a szívgyógyszerét, és a WC-ből itatták.

Fia, Wolfgang azt is elmondta, hogy arra kényszerítették, hogy propagandavideókat készítsen a helyi hatóságok számára, cserébe azért, hogy finanszírozzák az orvosi kezelését.

Albert Douglas esete sajnos nem egyedi: ahogyan korábban mi is megírtuk, az Egyesült Arab Emírségek területén még titkos börtönök is vannak, ahol rendszeresen erőszakolják, dróttal korbácsolják, vagy épp nyársra tűzve, élve égetik meg a rabokat.

Forrás: Mirror