Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea.
Vágólapra másolva!
Észak-Korea nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát indított hétfőn, Jun Szuk Jol dél-koreai elnök országa Nemzetbiztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén az Egyesült Államokkal és Japánnal közös válaszlépést sürgetett.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai vezérkar közlése szerint Észak-Korea helyi idő szerint 8 óra 24 perckor Phenjanból vagy annak környékéről lőtt ki egy nagy hatótávolságú rakétát, amely szokatlanul sokat,

mintegy ezer kilométert repült, majd a Koreai-félsziget és Japán között a tengerbe csapódott.

A rakétát emelt szögben indították útnak, feltehetően azért, hogy elkerülje a szomszédos országok területét - tették hozzá a közleményben.

A dél-koreai hadsereg nyilatkozatában "súlyos provokációnak" nevezte a kilövést, amely veszélyezteti a nemzetközi békét. Hozzátették, hogy a kilövéssel Észak-Korea megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amelyek tiltják a rakétakísérleteket Phenjannak.

A phenjani vezetés fellőtt egy újabb ballisztikus rakétát, amely a Koreai-félszigettől keletre levő Japán-tengerbe csapódott Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Hivatalának közlése szerint Jun Szuk Jol dél-koreai államfő "azonnali, elsöprő erejű választ" rendelt el minden olyan észak-koreai provokáció ellen, amely országa ellen irányul.

Kevesebb mint egy nap leforgása alatt Phenjan már a második ballisztikus rakétát lőtte ki a térségben. A dél-koreai, a japán és az amerikai kormány közlése szerint vasárnap este Észak-Korea egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, szintén a keleti partjainál lévő vízbe. Az a rakéta, a dél-koreai hadsereg szerint, mintegy 570 kilométert repült, mielőtt a Koreai-félsziget és Japán közötti vizeken landolt.