14 embert, köztük kisgyerekeket rabolt el egy drogbanda Mexikóban

Vágólapra másolva!
Egy mexikói településen a helyi drogkartell 14 lakost, köztük gyerekeket rabolt el, miután a hónap elején a lakosok fellázadtak a banda ellen. A kirobbant lázadásban a kartell 10 fegyverese meghalt.
Vágólapra másolva!

A települést régóta uraló drogkartell fegyveresei korábban pénzt követeltek a helyi gazdáktól.

A mexikói drogkartellek minden legális vagy illegális üzletből pénzt zsarolnak ki, és néha megtámadnak vagy felgyújtanak farmokat, gazdaságokat vagy üzleteket, amelyek megtagadják a fizetést.

Texcaltitlán település és egy a településsel szomszédos falu gazdáinak ebből lett elegük, és fellázadtak a helyi drogbandák ellen. Az összecsapások december nyolcadikán törtek ki.

A falubeliek sarlóval és vadászpuskával felfegyverkezve üldözőbe vették a bandatagokat. Sokukat lelőtték, majd feldarabolták vagy felgyújtották.

Az összecsapásokban négy falubeli is meghalt.

A kartell ezután megtorlásul 14 embert rabolt el, köztük négy gyereket, másfél és 14 év közöttieket - írja az ABC News.

Az elrabolt felnőttek között van három rendőr és egy sebesült falusi, akit a banda nem sokkal az összecsapás után rabolt el egy kórházból. Váltságdíjat az elraboltakért eddig nem követeltek - közölték az ügyészek.

Egy közeli falu lakói szerint azonban a drogkartell azt követelte, hogy adják át a felkelés vezetőit, cserébe az elrabolt gyerekek és felnőttek szabadon bocsátásáért - írja a The Guardian.