Szijjártó Péter a maradék két magyar túsz kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a maradék két magyar állampolgárságú gázai túsz minél előbbi kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját, Eli Cohent csütörtökön Szkopjéban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletét megelőzően rámutatott, hogy továbbra is aggodalomra ad okot a közel-keleti biztonsági helyzet; nem tudni, meddig tarthat a tűzszünet, s hány túsz szabadulhat ki még a Hamász terrorszervezet fogságából.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter az izraeli hivatali partnerével folytatott megbeszélés nyomán elmondta, hogy

köszönetét fejezte ki Eli Cohennek, amiért a konfliktus kitörése óta mindig lehetett rájuk számítani, amikor a bajba került magyar emberekről volt szó.

Hozzátette: viszonylag gyorsan sikerült evakuálni az Izraelben tartózkodó magyarokat, az elsők között tudtak kijutni a magyar állampolgárok a Gázai övezetből is, továbbá mostanra mindhárom olyan magyar túsz kiszabadult, aki a meghatározott kategóriába esett, azaz nő vagy gyerek.

- húzta alá.

A miniszter remek hírnek nevezte, hogy az egyik érintett bizonyíthatóan életben van, s leszögezte, hogy jó lenne megtalálni a másik személyt is, ahogyan az is jó lenne, ha mindketten minél előbb hazatérhetnének.

- mondta.

"A katari kormányt is arra kértük természetesen, hogy ebben segítsen, és reméljük, hogy minél előbb megbízható bizonyítékot kapunk arról, hogy a másik magyar, jelenleg túszként nyilvántartott ember is életben van" - tette hozzá.