Százezrek maradtak áram nélkül a viharok miatt Bulgáriában

Vágólapra másolva!
Bulgáriában a tél viharos beköszöntével százezrek maradtak áramszolgáltatás nélkül, a hétvégi heves havazások és széllökések következtében megsérült vezetékeket életveszély miatt nem lehetett gyorsan megjavítani - közölték hétfőn a bolgár áramszolgáltató vállalatok.
Vágólapra másolva!

A legsúlyosabban érintett térségek Bulgária északi, illetve északkeleti régiói, ahol több helyen is fenntartották az előző nap elrendelt veszélyhelyzetet.

Számos településen az ivóvíz-szolgáltatás is megszakadt, és helyenként a mobiltelefonhálózat is akadozik.

Az érintett régiókban iskolai szünetet hirdettek.

A hó és a fák leszakadt ágai miatt több vidéki út járhatatlanná vált. Vasárnap Várna és Szófia között a vasúti közlekedés is megszakadt a megrongálódott vezetékek miatt.

Ideiglenesen le kellett zárni több átjárót is a Balkán-hegységben, a várnai repülőtéren töröltek több nemzetközi járatot, míg a szófiai repülőtéren a járatokat csak késve tudták indítani - írta az Independent.

Heves hóviharok tomboltak Romániában és Moldovában is, ahol egy ember meghalt és több száz település maradt áram nélkül.