Soros civiljei találkozókon keresztül is behálózzák az Európai Uniót

Soros György
Soros György
Vágólapra másolva!
Sokszor mondjuk, hogy a Soros-féle civil szervezetek behálózták az Európai Uniót. Ezt Alex Soros rendszeres látogatásain túlmenően a Brüsszelben székelő, illetve oda rendszeresen visszajáró civil szervezetek hivatalos találkozóiból is tudhatjuk - írja legújabb anyagában a Tűzfalcsoport. A portál szerint ez csak a felszín, az igazán fontos kérdések nem feltétlenül ezeken a találkozókon dőlnek el, de ezekből jól látszódik, hogy honnan nyerik a szellemi támogatást az Európai Bizottság biztosai, és azok munkatársai. Hozzáteszik: ebből pedig jól látszik az intenzív kapcsolat a Soros-civilek és az EU-s tisztviselők között, aminek végeredményét a bőrünkön is érezhetjük.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport írása szerint Alex Soros a Politico hasábjain írt arról néhány hónapja, hogy azért is helyezik át a hangsúlyt Kelet-Európára, mivel az Európai Unió sok tekintetben mára átvette a Soros-féle birodalom feladatkörét nyugaton.

A portál szerint a Magyar Nemzet cikksorozata be is számolt arról, hogyan finanszírozza Soros katonáit Európa a saját költségvetéséből. Ebből kiderült, hogy az Európai Bizottság által nemrégiben létrehozott, Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) nevű alapnál a nemzeti kormányok megkerülésével pályázhatnak támogatásokért a „civilek" hat éven keresztül.

A program teljes kerete a 2021–2027-es költségvetési időszakra másfél milliárd euró, amiből a következő két évben csak az uniós értékek védelmének jelszava alatt ötvenmillió eurót, vagyis húszmilliárd forintot juttatnak az egyes tagállamok NGO-ihoz.

Soros egyre erősebb szorítása azonban nemcsak ebben nyilvánul meg a Tűzfalcsoport szerint, hanem a nyilvános találkozókon keresztül nyomhatják át Európa önsorsrontó politikáját sok kérdésben.

Von der Leyen helyett a beosztottak végzik el a piszkos munkát

Ursula von der Leyen több hivatalos találkozót folytatott le a közelmúltban az amerikai baloldal fontos szereplőivel. Így találkozott a Gates család alapítványának vezetésével 2021 nyarán és 2022 októberében is, de az idei év áprilisában is a The Rockefeller Foundation vezetőségével is. Érdemes megemlíteni a portál szerint, hogy

a Bizottság elnöke minden évben ellátogatott a Soros-család által rendszeresen látogató Davosi Világgazdasági Fórumra.

A portál megnézte azt is, hogy az elnök asszony stábtagjai milyen találkozókat folytattak le. Ebből pedig kiderül, hogy például 2022 júniusában folytattak egy találkozót a German Marshall Fund vezetőivel a Von der Leyen kabinet tagjai.

Ursula von der Leyen és Zelenszkij Forrás: NurPhoto via AFP/Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/Str

Velük Ukrajna megsegítéséről és az újjáépítéséről tárgyaltak. Vagyis egy nem is európai uniós ország háborúját követő békéről, épp egy amerikai, Soros-közeli NGO-val tárgyaltak. Elgondolkodtató - teszik hozzá.

A German Marshall Fund-ról érdemes megjegyezni, hogy több ponton is előkerült a Nemzeti Információs Központ tavalyi választási beavatkozást vizsgáló dokumentumából. Ebből kiderült, hogy

a szervezet komoly befolyást igyekszik szerezni a helyi civil szervezeteken keresztül Közép-Európában, így nálunk is.

Idén márciusban Von der Leyen közvetlen munkatársai tárgyaltak Soros alapítványának európai szárnyával, az Open Society European Policy Institute-nek a vezetésével is.

2021. júliusában egy videókonferencián keresztül beszéltek a Bizottság elnökének közvetlen emberei az Amnesty International képviselőivel is, hogyan kellene támogatni a mediterrán útvonalon közlekedő migránsokat.

Borelléknél járt a German Marshall Fund, Human Rights Watch és az Amnesty International is.

De a portál megnézte Joseph Borell, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselőjének találkozóit is, akinek a jelenleg is tomboló, és emberéleteket követelő háború közben volt arra ideje, hogy idén júniusban az European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű Soros-szervezet munkaebédjére ellátogasson.

Utóbbi amerikai szervezet az, amelynek George és Alex Soroson kívül több magyar tagja is van, úgy mint Bajnai Gordon, Dobrev Klára, Korányi Dávid, vagy épp a Datadat miatt szintén reflektorfénybe került Dessewffy Tibor.

A Tűzfalcsoport szerint, ha megnézzük Borell biztos munkatársainak találkozóit, ott is jól látszik az intenzív kapcsolat a Soros-emberek és az európai uniós tisztviselők között. A külügyi biztos munkatársai is találkoztak a German Marshall Fund vezetésével, és

nem sokkal később találkozót folytattak le a Magyarországot folyton leminősítő Human Rights Watch emberi jogi aktivistáival is, amely találkozót bő egy évvel később másodjára, majd 2023 februárjában harmadjára is megismételtek.

Az idei évben volt találkozójuk az Amnesty International-al és a szintén Soroshoz köthető Orvosok Határok Nélkül nevű szervezettel. A külügyi biztos munkatársai 2023 júniusában találkozót folytattak le a Foundation International Center for Ukrainian Victory beszédes nevű szervezettel, amely már nevében elárulja, hogy nem éppen a békén dolgozik, hanem Ukrajna feltétlen győzelmén.

Vera Jourová Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Jourová döbbenetesen szoros kapcsolatai: Bajnaival is találkozott

Jourova jogállamiság és sajtószabadság ügyében is Soros-szervezeteket hív segítségül. Arra is kíváncsiak voltak a portálnál, mivel tölti a munkaidejét, a hazánkat kíméletlenül kritizáló, politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős alelnöke, Vera Jourová. Jourova asszony nem véletlenül annyira támadó Magyarországgal szemben, hiszen jól látszik, hogy

talán az egyik legintenzívebb kapcsolatban van a Soroshoz köthető álcivilekkel.

2020 júniusában az Open Society European Policy Institute vezetőjével találkozott, de ugyanebben a hónapban a szintén fentebb már említett German Marshall Fund vezetésével is találkozott, akikkel a dezinformáció elleni harcról, és a demokrácia védelméről szólt a diskurzus.

A jogállamiságot vigyázó biztos 2020 októberben a Bajnai és Korányi által fémjelzett GLOBSEC nevű szervezettel folytatott hivatalos párbeszédet, amit decemberben meg is ismételtek.

Aztán egy hónappal később a Riporterek Határok Nélkül nevű szintén Soros-közeli szervezet képviselőjével tárgyalt, akikkel természetesen a média szabadságról értekeztek. A szervezettel ezt követően még három alkalommal egyeztettek hivatalosan. Így komoly tanácsadónak számítanak a biztos asszony mögött. Jourova asszony a 2021-es évet a CEU-vezetésével folytatott beszélgetéssel indította egy videókonferencia keretében, akikkel a jogállamiságról tárgyalt.

Bajnai Gordon és Korányi Dávid Washingtonban 2009-ben Forrás: MTI/Beliczay László

2021. novemberében az Amnesty Internationallal és a Civil Liberties Union nevű Soros-szervezekkel folytatott megbeszélést, szintén a jogállamiság kérdéséről. 2023. márciusában aztán egy álcivil össztalálkozóra került sor, amelyben a demokrácia-védő csomagot tárgyalta a biztos asszony. 2023 júliusában pedig az LMBTQ-közösségek véleményét is kikérte a demokráciavédő csomagról.

Ez sok mindent megmagyaráz, hiszen a csomaggal többek közt az általa sokat kritizált magyar médiát kívánja megregulázni a biztos asszony. Jól mutatja, hogy ehhez az impulzusokat még csak nem is baloldali médiumokkal folytatott találkozókból veszi Jourova, kizárólag a Soroshoz közelálló civilek véleményét kéri ki. Jourova munkatársa is találkozót folytattak az európai Soros-szervezettel, az Open Society European Policy Institute-tal2020 februárjában, amely találkozót még hét alkalommal ismételtek meg a ciklus során, legutóbb tavaly novemberben, amikor a demokrácia akciótervről egyeztettek Soros európai embereivel. De folytattak találkozót a Transparency International-al és Amnesty International-al is. Utóbbi szervezettel 2020. júniusában kifejezetten a magyar jogállamiságról tárgyaltak.

Nancy Pelosi, Soros György és fia, Alex Forrás: Alexander Soros/Twitter

Ahogy egyébként a Magyarországot folyton rettenetesen leminősítő Human Rights Watch nevű Soros-NGO-val is ez volt a téma. De hat találkozót folytattak le Jourova asszony munkatársai a GLOBSEC vezetésével, legutoljára 2023 januárjában. Így jól látszik, hogy

a Bajnai és Korányi nevével fémjelzett NGO is fontos szövetségese Jourova-nak.

A teljes elemzés ITT olvasható el.