Csoda Mexikóban, síró Szűz Mária szobrot filmeztek le

Vágólapra másolva!
Egy mexikói templomi felekezet tagjai arról számoltak be, hogy egy Szűz Mária szobor szeméből könnyek hullottak. Az állítólagos csoda a Colima államban található El Canal egyik templomában történt.
Vágólapra másolva!

Kíváncsi hívők és szkeptikusok százai indultak az imaházba, hogy saját szemükkel lássák az említett Szűz Mária szobrot. A közösségi médiában megjelent felvételeken látható, hogy Mária szeméből könnycsepp gördül le.

A környéken élő vallásos emberek számára a síró Szűz Mária valódi csodának számít.

Emberek egy csoportja Szűz Mária könnyeit a Colimában zajló erőszakkal hozta összefüggésbe. Idén októberig 702 gyilkossági ügy került a helyi ügyészség elé.

A csoda lenyűgözte a hívőket, mások azonban meg vannak győződve arról, hogy tudományos magyarázat áll a dolog mögött.

Luigi Garlaschelli professzor szerint egyes szobrok a porózus anyaguk miatt képesek elnyelni a vizet. Megjegyezte, hogy ha ekkor akár egy kis karcolás is keletkezik a védőmázon, akkor a felszívódott víz könnycsepphez hasonlóan távozhat.

Ecuadorban is tapasztaltak hasonlót

A beszámolók szerint egy másik Mária-szobor is sírt - a nagypénteki istentisztelet alatt a La Libertad kantonban található templomban április 7-én - írta a Mirror.