Nyugat-Európában már a befogadó államok alkalmazkodnak a bevándorlókhoz

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európában már a befogadó államok alkalmazkodnak a bevándorlókhoz, mivel a politikai percemberek szavazóbázist látnak a migránsok tömegeiben, és nem izgatja őket, hogy országuk hosszú távon "megy a levesbe" - hangzott el a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című közéleti háttérműsorban az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
Vágólapra másolva!

Ezúttal Bayer Zsolt író, publicista, Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője és Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnökhelyettese voltak Lánczi Tamás vendégei.

A hirado.hu beszámolója szerint a műsor házigazdája felidézte, hogy Pierre Brochand, aki Jacques Chirac, majd Nicolas Sarkozy elnöksége idején a francia kémszolgálatot vezette, a minap a Le Figaro című napilapban

hétpontos bevándorlásellenes javaslatcsomagot fogalmazott meg annak érdekében, hogy Franciaország ne pusztuljon bele a migrációs áradatba.

Bayer Zsolt pedig emlékeztetett rá, hogy a német kancellár is kitoloncolásról beszél, azt ígéri, visszaküldik Afrikába az illegális bevándorlókat, ám a kemény szavak ellenére továbbra is bevándorláspárti politikát folytat, hiszen pont most könnyítik meg a menekültkérelmek elbírálását.

"Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, és tartok tőle, hogy Franciaországban ugyanez a helyzet" - vélekedett Bayer Zsolt. Máthé Áron hangsúlyozta, hogy

Ha mindenki ugyanezt vallaná a francia kormányban, mint az említett kémfőnök, akkor is húsz-harminc-negyven éves, komoly munka kellene ahhoz, hogy az országon belül élő bevándorlókat - akik hajlamosak az antiszemitizmusra - úgy tudják kezelni, hogy ne legyen a vége polgárháború - mondta Kulifai Máté.

"A jelenlegi nyugat-európai migrációs politika egyoldalú fegyverletétel olyan emberekkel szemben, akiknek egyetlen céljuk, hogy minél jobban kizsákmányoljanak bennünket, ez a katasztrófa biztos receptje" - idézte Lánczi Tamás a francia kémfőnök megállapításait.

Terítékre került a kirúgott brit belügyminiszter ügye is, akit azért menesztett a brit kormányfő, mert meg merte jegyezni a több százezres zsidóellenes demonstráció kapcsán, hogy a rendőrségnek fel kellene lépnie az agresszív és gyűlöletkeltő tüntetőkkel szemben.

Kulifai Máté rámutatott, hogy

Nyugat-Európában már a befogadó államok alkalmazkodnak a bevándorlókhoz, hiszen a kormányok törvényekkel biztosítják az illegálisan érkező migránsok számára a kiskapukat.

Olyan üzenetet küld a befogadó állam, hogy hiába követsz el törvénytelenséget, mégis itt maradhatsz, szükségünk van rád, lépjél be a munkaerőpiacra. Ha viszont alkalmazkodik a befogadó ország, tényleg azt fogja érezni a bevándorló, hogy nem kell betartania a törvényeket - magyarázta Kulifai Máté.

Máthé Áron szerint "ha beengeded, ő vagy a gyereke már szavazati jogot fog kapni; a tömegdemokráciában pedig osztanak-szoroznak a politikusok. Hozzáfűzte, pillanatnyi politikai érdeke motiválta a brit miniszterelnököt, ám így hosszabb távon az egész ország "megy a levesbe".

Bayer Zsolt egy friss felmérés eredményeit ismertetve közölte,

a britek 78 százaléka mondja azt, hogy az országa rettenetes állapotban van.

"És érdekel ez egyébként valakit?" - vetette fel.

"Akkor a hajó elment, ez irreverzibilis folyamat" - jegyezte meg a házigazda, aki attól tart, hogy Európa már nem talál vissza arra az útra, amelyen több száz évig járt, hanem menthetetlenül elemészti a migráció.