Beperelte a Pepsit New York állam műanyagszennyezés miatt

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok pert indítottak a Pepsi környezetre gyakorolt hatása miatt – írta a BBC. A Buffalo folyó menti műanyagszennyezés miatt fogták perbe az óriáscéget, mivel az állítólag szennyezi a vizet és károsítja a vadon élő állatokat.
Vágólapra másolva!

New York szerint az cég megsértette a törvényeket, akkor, amikor nem figyelmeztette a lakosságot a műanyag csomagolás kockázataira, és félrevezetően kommunikált a vállalat környezetszennyezés elleni tevékenységéről - írta a BBC.

A közelmúltban a Coca-Colát, a Danone-t és a Nestlét is azzal vádolták, hogy műanyag palackjaikkal kapcsolatban megtévesztő állításokat tettek közzé.

Az óriáscégeket „zöldmosással" vádoljak, vagyis azzal, hogy zöldebbnek, környezetbarátabbnak, vagy fenntarthatóbbnak mutatják felhasznált termékeiket, mint amilyen az valójában.

Vagyis félrevezethetik a fogyasztókat, akik azt gondolják, hogy az ilyen termékek vásárlásával kevésbé szennyezik a környezetet.

A mostani vizsgálatok eredménye szerint a Buffalo folyó mentén 13 helyszínen gyűjtött hulladékok között a Pepsi egyszer használatos műanyag csomagolásai voltak túlsúlyban. New York állam szerint ezek hatására már Buffalo ivóvízellátásában is kimutatták a mikroműanyagokat, amelyek már az emberi szervezetben is megjelentek és

a reprodukciós zavaroktól kezdve a bélgyulladáson át a neurotoxikus hatásokig számos káros egészségügyi hatást okozhatnak.

Az emberi szervezetbe is bekerül

Az állatvilágot már évtizedek óta tizedeli a műanyag szemét. Azonban ma már az emberi bőr alatt is lehet mikroműanyag, ami beleépülhet a szövetekbe. De számos olyan esetről tudni, hogy az orvosok a májban és az agyban is találtak - szemmel alig látható - műanyag darabokat. Olyan is előfordult már, hogy tüdőben, vérben vagy méhlepényben találtak műanyagot, mikroszemcse formájában. Az emberek ugyanis belélegzik, az étellel és a vízzel lenyelik az apró szemcséket.

A Tényeknek nyilatkozó Tóth Tamás táplálkozási szakértő elmondta: a nano műanyagok mikroszkopikus egységek, amelyek már a bőrből is bejuthatnak az emberi szervezetbe, és nagy valószínűséggel már szinte minden civilizált ember szervezetében kimutatható.

– fejtette ki a szakértő, aki szerint az eldobott PET palack és a kupakja morzsolódik, mállik és észrevétlenül jut a szervezetbe.