Gránát robbant egy szudáni piacon, sokan meghaltak

Vágólapra másolva!
Több mint 20 civil meghalt vasárnap este, mert gránáttámadás ért egy piacot Omdurmanban, Kartúm közelében, Szudánban, ahol április óta fegyveres konfliktus dúl - közölte egy helyi civil szervezet.
Vágólapra másolva!

A polgári áldozatokat és az emberi jogok megsértését a konfliktusban dokumentáló Demokráciapárti Ügyvédek Bizottsága sajtóközleménye szerint

- derült ki a közleményből, amelyet az AFP francia hírügynökség ismertetett. Egy nappal korábban legalább 15 civil halt meg, amikor "lövedékek csapódtak otthonaikba" Kartúmban - mondta egy orvosi forrás. Az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok, szudáni vezető irányítása alatt álló hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezette Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet között április 15-én kezdődött fegyveres harcok több mint kilencezer halálos áldozatot követeltek a konfliktusokat az egész világon figyelő, amerikai székhelyű, ACLED nevű szervezet adatai szerint.

A harcok emellett több mint hatmillió embert kényszerítettek lakhelyük elhagyására, és tönkretették az ország infrastruktúrájának nagy részét. A felek a háború kezdete óta nem tudtak döntő előnyre szert tenni, de egyikük sem hajlandó engedményeket tenni a tárgyalóasztalnál. A rendezés érdekében a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalások kezdődtek. Céljuk

volt Rijád szerint. A korábbi közvetítési kísérletek csak rövid fegyverszüneteket eredményeztek, amelyek mindegyikét rendszeresen megsértették.