Követői miatt nyomoznak az egykori Playboy-modell ellen

Vágólapra másolva!
Nyomozás indult Asia Velente egykori Playboy-modell ellen, mert a gyanú szerint félrevezető információkat osztott meg az interneten az utóbbi néhány évben, és nemrég felmerült a gyanú a rendőrökben, hogy a modellnek hamis követői vannak.
Vágólapra másolva!

A 27 éves Asia Valente követőinek száma 2 millió felett volt az Instagram szerint, ám felmerült a kérdés, hogy ezek mind valódi követők voltak-e. A modell ezen kívül több félrevezető tartalmat is megosztott az interneten.

Az olasz rendőrök emiatt nyomozást indítottak a modell ellen.

Forrás: Asia Valente

Nicola Berardi ügyvéd szerint a rendőröknek hiányosak az ismeretei az üggyel kapcsolatban, amit az is mutat, hogy

2019-ben hasonló vizsgálatokba kezdtek a modell ellen, ám még mindig nem tudtak semmit rábizonyítani.

Forrás: Asia Valente

Azonban tény, hogy

a hamis követők gyanúja most először merült fel bennük, néhány évvel ezelőtt még nem esett szó ilyesmiről.

Forrás: Asia Valente

Valente, aki korábban az olasz Big Brother műsorban is szerepelt, azóta priváttá tette Instagram-fiókját.

Az egykori Playboy-sztár ellen így most újabb nyomozás folyik, miközben még a 2019-es eljárások is folyamatban vannak.

Forrás: DailyStar