Kimászott egy repülőgép szárnyára egy utas az Egyesült Államokban - videó

Vágólapra másolva!
A Southwest Airlines egyik utasát kórházba szállították, miután kinyitotta a repülőgép vészkijárati ajtaját, és felmászott a szárnyra. Az eset a Louis Armstrong New Orleans-i nemzetközi repülőtéren történt vasárnap este, amikor a repülőgép még a kapunál volt.
Vágólapra másolva!

A 38 éves férfi felmászott a repülőgép szárnyára, majd a földre ugrott, miközben a gép még a felszállás előtt a kapunál várakozott.

A férfit egy helyi kórházba szállították, miután észrevették, hogy zavartan beszél és viselkedik.

Mivel az utas viselkedése kapcsán mentális egészségügyi problémák merültek fel, a férfit nem tartóztatták le.

A férfi még mindig kórházban van, a nyomozást a szövetségi hatóságok folytatják. A légitársaság szóvivője azt mondta:

A járat Atlantába indult, mielőtt elérte volna végső célállomását, Baltimore-t - írta a People.

Szeptemberben Palma de Mallorca repülőterén tartóztattak le egy zavart utast

Palma de Mallorca repülőteréről a rendőröknek kellett elvezetnie egy beszámíthatatlan, őrjöngő utast, aki megtámadta a Ryanair személyzetét.

A férfi a beszállókapunál lévő számítógépeket is összetörte dühében, és egy pohárral megsebezte magát, mert lekéste a gépét.