Pánik tört ki egy amerikai repülőgép fedélzetén egy biztonsági probléma miatt

Vágólapra másolva!
Biztonsági okok miatt el kellett téríteni egy repülőgépet az eredeti útvonalától.
Vágólapra másolva!

A United Airlines egyik járatát hétfő este San Franciscóba irányították

miatt – közölte a légitársaság szóvivője.

A gép Los Angelesből indult és eredetileg Vancouver volt az úti célja.

A tisztviselők szerint

a fenyegetettséget a repülőgép fedélzetéről jelentették,

miközben Észak-Kalifornia felett repült épp át.

Emiatt a gépet eltérítették és San Franciscóban kellett landolnia. Most azon dolgoznak, hogy az utasok biztonságosan és minél zökkenőmentesebben eljussanak Vancouverbe - írja a CBS.

A fedélzeten 148 utas tartózkodott nyolc fős személyzettel.

Utólagosan derült csak ki, hogy a fenyegetettségnek nem volt valós alapja.