Egy ápolónő inzulinnal ölt meg több embert az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Egy pennsylvaniai ápolónőt azzal vádolnak, hogy halálos inzulinadagokat adott be számos betegnek az elmúlt három évben. 
Vágólapra másolva!

A 41 éves Heather Pressdee májusban állt először bíróság elé, mert megölt két beteget egy idősotthonban, egy harmadikat pedig megsebesített. Azóta számos hasonló esetre is fény derült.

A vádlott ügyvédje elmondta, hogy az új vádak nem voltak váratlanok, és azon dolgoznak, hogy elkerüljék az esetleges halálbüntetést.

A pennsylvaniai Natrona Heightsban élő Pressdee állítólag túlzott mennyiségű inzulint adott a betegeknek, akik közül néhányan cukorbetegek voltak, mások viszont nem.

Michelle Henry államügyész szerint Pressdee jellemzően az éjszakai műszakokban adta be az inzulint, amikor kevesen tartózkodtak az intézményekben.

Feltehetően tizenhét általa gondozott beteg - 43 és 104 év közöttiek - halt meg.

Az ápolási engedélyét az év elején függesztették fel, nem sokkal az első vádak után.

A bűncselekményeket Pressdee öt különböző intézményben követtel el:

  • Concordia at Rebecca Residence,
  • Belair Healthcare and Rehabilitation (Guardian Elder Care),
  • Quality Life Services Chicora,
  • Premier Armstrong Rehabilitation and Nursing Center, és
  • Sunnyview Rehabilitation and Nursing Center.

- mondta az államügyész egy nyilatkozatban.

A bírósági dokumentumok szerint Pressdee 2022 áprilisa és ez év májusa között számos sms-t küldött az édesanyjának, amelyekben különböző betegekkel és kollégákkal való elégedetlenségéről beszélt, és arról, hogy szívesen bántaná őket - írta az ABC.