A vulkánkitörés veszélye miatt falat építenek egy erőmű köré Izlandon

Vágólapra másolva!
Az Origo korábbi cikkben már beszámolt arról, hogy ezreket kellett evakuálni vulkánkitörés veszélye miatt Izlandon. A sziget déli részén eddig kilencszáz földrengést észleltek. A rendkívüli állapotra való tekintettel az izlandi hatóságok ma elkezdték egy speciális védőfal építésének előkészítését a szigetország délnyugati részén lévő geotermikus erőmű körül.
Vágólapra másolva!

Reményeik szerint a fal egy lehetséges vulkánkitörés esetén megvédi a létesítményt a lávafolyamtól. Izlandon az elmúlt napokban több tízezer földrengést észleltek. A meteorológiai szolgálat szakértői szerint ezek vulkánkitörést is előidézhetnek, és az olvadt kőzet a felszínre törve kárt tehet a Grindavíktól alig hat kilométerre található Svartsengi geotermikus erőműben.

A szigetországban veszélyhelyzetet hirdettek ki pénteken, miután több nagy erejű földrengés történt a Reykjanes-félszigeten.

A geotermikus erőműtől nem messze található Grindavík lakóit szombaton evakuálták a városból, mert erősen rengett a föld, az utak megrepedtek és az épületek is megsérültek.

Gudrún Hafsteindóttir izlandi igazságügyi miniszter elmondta, hogy egy nagy védőgátat terveztek, ami megvédi az erőművet. Azt is elmondta, hogy az erőműhöz olyan mennyiségű építőanyagot és felszerelést szállítottak, ami akár 20 ezer teherautót is megtöltene.

Az erőmű körüli védőgát építése már csak a kormány hivatalos jóváhagyására vár.

A Svartsengi geotermikus erőmű hideg és meleg vizet, illetve áramot termel a Reykjanes-félsziget számára. Az erőművet üzemeltető HS Orka cég szóvivője közölte, hogy az erőmű az egész országot ellátja energiával és egy üzemzavar nem befolyásolná az áramellátást a főváros, Reykjavík számára.

Az Izland délnyugati részén fekvő Grindavik lakói autóikkal elhagyják a várost 2023. november 13-án. A lakosokat csak kis időre engedték vissza a hatóságok a két napja elrendelt evakuálást követően. Forrás: MTI/AP/Brynjar Gunnarsson

A szigetországban 33 működő vulkán van

Izland az eurázsiai és észak-amerikai tektonikus lemezt egymástól elválasztó hasadékon, az Észak-atlanti Hátságon fekszik, ahol rendszeresek a földrengések és a vulkáni tevékenység.

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vulkáni tevékenysége is Izlandon történt: 2010 tavaszán az Eyjafjallajökull kitörése öt napra megbénította Európa légiközlekedését, mintegy százezer járatot töröltek Európában és az észak-atlanti térségben.