Iszlamista nő akart robbantani Varsó belvárosában - videó

Vágólapra másolva!
A lengyel hatóságok közölték, hogy letartóztattak és vádat emeltek egy 38 éves, szélsőséges iszlám szimpatizáns lengyel nő ellen, aki a hónap elején robbanószerkezetet helyezett el Varsó központjában egy utcán.
Vágólapra másolva!

A rendőrség hétfőn közleményében azt írta, hogy a nő november 10-11-én éjszaka helyezte el a bombát Varsóban, majd vonattal utazott vissza nyugat-lengyelországi otthonába.

Személyi sérülés nem történt.

- áll a közleményben.

A rendőrség térfigyelő kamerák felvételei alapján követte a nő mozgását. Miután Varsóban elhelyezte a robbanó szerkezetet, a főváros központi pályaudvarára tartott, majd a nyugat-lengyelországi Wroclaw városába utazott, és a közeli Strzelin városában lévő otthonában tartóztatták le.

A rendőrség a nő otthonában talált egy Oszama bin Ladenről készült képet is.

A rendőrök az Iszlám Államhoz kapcsolódó tárgyakat és kütyüket, valamint olyan tárgyakat foglaltak le, amelyeket egy másik robbanószerkezet elkészítéséhez használhattak volna - közölte a rendőrség.