A kalauz ledobott egy 15 éves fiút a vonatról, a brit rendőrség vizsgálatot indított - videó

Vágólapra másolva!
A brit közlekedési rendőrség vizsgálatot indított miután egy kalauz ledobott a vonatról egy iskolába tartó tinédzsert, aki ellenőrzéskor a jegyét próbálta betölteni telefonján, azonban a rossz wi-fi kapcsolat miatt nem tudta felmutatni azt.
Vágólapra másolva!

A 15 éves Marley az iskolába tartott ikertestvérével, Millyvel, amikor szerdán reggel fél kilenc körül felszálltak a wigani vonatra a Shevington melletti Appley Bridge-nél. Édesanyjuk, Jennifer Hurrell elmondta, hogy aznap reggel a Trainline alkalmazáson vásárolta meg a jegyeiket, és mindkettőjüknek elküldte azokat elektronikusan. Marley azonban a korlátozott wi-fi kapcsolat miatt nehezen tudta azonnal betölteni az övét.

- mondta az anya.

A Milly által készített felvételeken látható, ahogy

a kalauz megragadja az iskolás fiút, miközben az könyörög neki, hogy tegye le. A kalauz azonban kirántja az üléséből majd kilöki a vonatból.

Craig Harrop, az északi régió igazgatója elmondta: "Tudomásunk van a november 22-én, szerdán a gathursti állomáson történt incidensről, és láttuk a közösségi médiában megosztott felvételeket. Jelenleg belső vizsgálatot folytatunk, és már beszéltünk a szóban forgó járat kalauzával, és át fogjuk nézni az állomáson készült biztonsági felvételeket" - írja a Mirror.