Minden eddiginél pusztítóbb csapást mért Izrael a terroristákra

Izrael, Palesztina, háború, izraeli háború, konfliktus, palesztin, 2023.11.14.
Szderót, 2023. november 13. Füst tör a magasba egy izraeli légitámadás után a Gázai övezetben a dél-izraeli Szderótből fotózva 2023. november 12-én. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legalább 240 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. Palesztin vezetők szerint az izraeli válaszcsapások halálos áldozatainak száma átlépte a 11 078-at a palesztinok lakta területeken. MTI/EPA/Abir Szultan
Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg vasárnap is folytatta az iszlamista célpontok elleni támadást a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában is, a katonai szóvivők tájékoztatása szerint.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg terrorista állásokat vett célba a Gázai övezet északi részén, és megölték egy iszlamista fegyveres osztag tagjait Dzsabálijában. A légierő a Hamász terrorista infrastruktúráját semmisítette meg Dzsabálija és Bét Lahia városokban, valamint a gázavárosi Zeitun negyedben. Az izraeli katonák a házkutatások során

fegyvereket és katonai felszereléseket találtak Dzsabálija lakóépületeiben a jelentések szerint.

- mondta az izraeli katonai szóvivő.

Több terrorista célpontot is célba vettek az izraeliek Forrás: Pixabay.com

A szóvivő két, egy huszonegy és egy huszonnyolc éves elesett izraeli katona nevét közölte vasárnap reggel, miután szombaton hét, a Gázai övezetben elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.

Palesztin jelentések szerint tizenöt palesztin meghalt légicsapásokban a Gázai övezet középső és déli részén. Tizenhárman egy ház elleni támadásban a középső részen fekvő Nuszirat menekülttáborban, egy nő és lánya pedig Hán-Junisz településen vesztette életét, az övezet déli részén.

- figyelmeztetett Jaír Golan volt izraeli vezérkari főnökhelyettes a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek nyilatkozva.

- tette hozzá.

A Palesztin Vörös Félhold szervezet bejelentette, hogy az izraeli biztonságiak éjjeli razziáiban két palesztin vesztette életét Ciszjordániában kitört fegyveres összecsapásokban Dzseninben és Betlehem környékén. A dzseniniek szerint a katonák lövései a menekülttábor bejáratánál eltalálták a negyvenhat éves Iszam Al-Fajedet, aki különleges szükségletekkel küzdő ember volt. Betlehem térségében a Daisa menekülttáborban élő, húsz éves Omar Allahham vesztette életét.

A Vörös Félhold egy sebesültről is beszámolt Dzseninben, négy sérültről Náblusz környékén és egy sebesültről Kalandiában. Ketten közülük 16 és 17 évesek.

A libanoni média vasárnap reggel izraeli támadásokról számolt be Libanon déli részén, a Ros Hankara közelében lévő A-Nakura térségben. Előzőleg Libanonból tíz rakétát indítottak izraeli területre, amelyek lakatlan térségben landoltak. Az izraeli hadsereg a lövöldözés forrását támadta Libanonban - jelentette az izraeli katonai szóvivő. Vasárnap délelőtt többször is légvédelmi riadók voltak az ország északi településein Libanonból indított katonai drónok veszélye miatt. Az izraeli haderő bejelentette egy pilóta nélküli repülő elfogását a libanoni határ felett.