Senki nem hitte el, miből akar ékszereket készíteni egy nő az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Egy iowai nő ékszereket akart készíteni zsiráfürülékből, amelyet egy kenyai utazás során gyűjtött össze, és a poggyászában szállította el az Egyesült Államokba.
Vágólapra másolva!

A nőnél egy kis doboznyi ürüléket találtak, amikor a Minneapolis-Saint Paul repülőtéren szeptember 29-én átvizsgálták a holmiját - közölte az amerikai vám- és határvédelem.

A nő elmondta a tisztviselőknek, hogy

a hulladékból nyakláncot akart készíteni, ahogyan korábban már tette ezt jávorszarvas-ürülékkel.

A nőre nem várnak szankciók, mert bejelentette az ürüléket, és átadta a vámhatóságnak.

"Valós veszélyt jelent az ürülék bevitele az Egyesült Államokba" - mondta a vám- és határvédelem chicagói területi igazgatója közleményében.

- tette hozzá.

Az afrikai sertéspestis, a száj- és körömfájás stb. a vámhatóság által kockázatként említett kenyai betegségek közé tartozik - írja az ABC News.