Megrázó részletek derültek ki Bagdy Emőke fiának meggyilkolásáról

Yaaliyah Ezekiel Jackson
Vágólapra másolva!
Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták a magyar sztárpszichológus, Prof. Dr. Bagdy Emőke fiát. Most újabb megrázó részletek derültek ki gyilkosságról.
Vágólapra másolva!

Megírtuk, hogy Október 21-én az arizonai Phoenixben halálra késeltek egy 53 éves férfit, Cs. Zsoltot, aki a Magyarországon népszerű klinikai pszichiológus, Bagdy Emőke fia. Az elkövető Yaaliyah Ezekiel Jackson, egy 18 éves afroamerikai, aki két hete volt szabadlábon egy reintegrációs program keretében.

A férfi ráadásul nem először követett el gyilkosságot, a hatóságok előtt ismert volt, hogy rendkívül agresszív volt és dühkezelési problémái is voltak.

Egy amerikai lapra hivatkozva a Blikk arról írt, hogy a kétméteres elkövető azért gyilkolta meg Cs. Zsoltot, nővére barátját, mert zuhanyzás után nem vitte ki elég gyorsan a fürdőszobából a holmiját. Ezt követően a két férfi veszekedett, majd Yaaliyah Ezekiel Jackson késsel többször is megszúrta Bagdy Emőke fiát.

Itt gyilkolhatták meg Cs. Zsoltot Forrás: Blikk

Az afroamerikai elkövető ezután maga hívta fel a rendőrséget és elismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot, azonban ragaszkodott hozzá, hogy önvédelemből késelt. A helyszínre érkezve a hatóságok megtalálták Cs. Zsoltot, aki már a helyszínen meghalt.

Az eddig ismert információk szerint a lakást Jackson bérelte, akit a nővére október 21-én hívott fel azzal, hogy beengedheti-e barátját, Cs. Zsoltot a lakásba, a tervek szerint néhány napig tartózkodott volna ott. A két férfi ezt megelőzően nem találkoztak még egymással. Jackson ezt megengedte nővérének, így Cs. Zsolt az érkezését követően elment zuhanyozni.

Miután végzett a zuhanyzással, Jackson állítólag megkérte Bagdy Emőke fiát, hogy vigye ki személyes holmijait a fürdőszobából, mire Cs. Zsolt azt kérte, hogy várjon egy kicsit.

Ezt követően alakult ki fizikai konfrontáció a két férfi között: lökdösődtek, dulakodtak, majd a konyhában kötöttek ki, ahol Jackson felkapott egy henteskést (!). Szerinte ezzel csak megijeszteni akarta az áldozatot, mert fenyegetve érezte magát, azonban eddig tisztázatlan körülmények között helyette halálra késelte a teológust.

A gyilkos nővére az eset alatt nem tartózkodott a házban, Cs. Zsoltnál az események alatt sosem volt fegyver.