Több helyen robbantottak Korzikán vasárnap este

robbantás Korzika
Vágólapra másolva!
Október 8-án, vasárnap este Korzikán több robbantás is történt különböző helyszíneken. Több társasház, köztük a volt adóhivatali épülete is érintett. 
Vágólapra másolva!

Az Ajaccio környéki falvakban - Bastelicaccia, Tavaco, Vicoova, Villanova és Vignanello - öt lakóház megrongálódott az este fél 22:30 és 22:45 között szinte egy időben bekövetkezett robbanásokban.

Áldozatokról egyelőre nem érkezett beszámoló.

Korzikán már csaknem két éve elszaporodtak a gyújtogatások és robbantások, amelyek főként lakások ellen irányultak, és általában nacionalista jelszavakkal kísértek.

Az incidensek egy részét a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (FLNC), másokat a GCC (Ghjuventù Clandestina Corsa), egy korzikai ifjúsági mozgalom vállalta magára - írta a Le Monde.

Az év eleje óta ötven nyomozás indult gyújtogatással vagy különböző típusú rongálásokkal kapcsolatos incidensek miatt Korzikán.

Huszonkettő volt 2022-ben, három 2021-ben és négy 2020-ban.

Ugyanebben az időpontban a párizsi bíróság terrorizmus elleni osztálya tizennégy, a korzikai terrorizmussal kapcsolatos bírósági nyomozást folytatott.