Szijjártó Péter: Az európai gazdaságot előbb lábfejen, majd térden lőtték - videó

Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Ha nem engedjük, hogy a német vagy nyugat-európai vállalatok a kínai beszállítóikkal együttműködjenek, akkor az európai autóipart megfojtjuk gyakorlatilag. És ha az európai autóipart megfojtjuk, akkor az európai gazdaságot tesszük tönkre - mondta Szijjártó Péter Valenciában.
Vágólapra másolva!

Magyarország továbbra is kiáll Kelet és Nyugat kulturált együttműködése mellett, a kormány ellenez minden olyan tervet és intézkedést, amelynek célja ezen kapcsolatok elvágása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Valenciában. A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek informális tanácsüléséről beszámolva kiemelte, hogy

Aláhúzta, hogy a szankciók az európai gazdaságot "előbb lábfejen, majd térden lőtték", de az amerikai gazdaságmentő intézkedések is a kontinens kárára váltak. "Ma négyszer annyit fizetünk a gázért Európában, mint az amerikaiak, és háromszor annyit fizetünk az elektromos áramért, mint amit Kínában kell fizetni" - mutatott rá.

Elmondta, tavaly Kína megelőzte az EU-t a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában. A kelet-ázsiai ország részesedése a világ GDP-jéből 2010-ben 9 százalék volt, míg mára 18 százalék. Ezzel szemben az EU-é 22 százalék volt, ami mostanra 17 százalékra csökkent. Eközben az Egyesült Államok részesedése is zuhant, 30-ról 25 százalékra - sorolta. "A világgazdaságnak a komplett struktúrája alakul át, és ez a nagy átalakulás azt is jelenti, hogy a Nyugat automatikus versenyelőnye megszűnt. A keleti világ jelentős mértékben megerősödött, pénzügyi és technológiai szempontból minimum utolérték a nyugati világot, emberi erőforrás tekintetében pedig mindig is előttünk jártak" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a kérdés az, hogy az EU a világ ismételt blokkosodásával el kívánja-e magát zárni a gyorsan fejlődő keleti világról, vagy továbbra is hisz a nyitott világgazdaságban, és ennek megfelelően versenyzik, illetve együttműködik, ott, ahol kell és ahol lehet. "Mi, magyarok, a blokkosodás ellen érvelünk, mert erről nagyon rossz történelmi tapasztalataink vannak" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a keleti és a nyugati gazdaság minden eddiginél erősebben egymásra van utalva.

Szijjártó Péter: A gazdasági növekedés alapját korábban a fejlett nyugat-európai technológiák és az olcsó orosz energiahordozók kombinációja jelentette Forrás: Borsos Matyas

Közölte, hogy a gazdasági növekedés alapját korábban a fejlett nyugat-európai technológiák és az olcsó orosz energiahordozók kombinációja jelentette, de az együttműködés szálait mára elvágták. "Vannak olyan nyugat-európaiak sajnos, és több követőjük nem annyira a nyugati részén Európának, akik arra törekednek, hogy ugyanígy a gazdasági együttműködést Európa és Kína között is vágjuk el" - figyelmeztetett. "Ha ez megtörténne, az gyakorlatilag kiütést jelentene az európai gazdaságnak. Ezért mi ellene vagyunk minden olyan törekvésnek, amely a kínai és az európai gazdaságot egymástól el akarja szigetelni" - szögezte le.

A miniszter fontos gyakorlati tapasztalatnak nevezte, hogy ha a keleti és a nyugati vállalatok jól együtt tudnak működni, akkor az jó Európának, viszont ha ez ellehetetlenül, akkor szavai szerint sokat fog veszíteni a kontinens. Rámutatott, hogy Magyarországon mindhárom német prémium autómárka gyártóbázissal rendelkezik hamarosan, és a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójából is öt már elkötelezte magát hazánk mellett.

- jelentette ki. "Ezt érti mindenki a gazdaságban, de a nyugat-európai politikusok nem akarják meglátni a valóságot, nem akarják meghallani a tényeket, hanem inkább ideológiából, dühből politizálnak" - vélekedett. "Éppen ezért mi mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk az olyan intézkedéseket Európában, amelyek tönkretennék vagy ellehetetlenítenék az európai és a keleti autóipari vállalatok együttműködését" - összegzett.