Irányíthatatlan elektromos autó rabolta el a soförjét

elszabadult elektromos autó
Vágólapra másolva!
Az 53 éves Brian Morrison vasárnap hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor az új, 30 000 fontot érő (13,5 millió forint) autója meghibásodást jelzett, majd elkezdett önvezető üzemmódban működni.
Vágólapra másolva!

Mivel nem tudta használni a féket, az autós hívta a rendőrséget - akik végül úgy állították meg a járművet, hogy hagyták, hogy lassan belerohanjon a furgonjukba.

A sofőr elmondta, hogy szerencsésnek tartja magát, hogy az eset késő este, nem sokkal 10 óra után történt.

- mondta.

Miután rájött, hogy hamarosan közlekedési lámpák és több körforgalom között kell navigálnia, hívta a segélyvonalat.

A rendőrség azt mondta Morrisonnak, hogy dobja ki a furgon ablakán az elektronikus kulcsát - de ez nem kapcsolta ki a motort - írta a Daily Mail.

Végül azt mondták a sofőrnek, hogy szándékosan hajtson bele a furgonjuk hátuljába, mielőtt egy lakott területre érne.