Szijjártó Péter: Rendkívüli közelségbe kerülhet a harmadik világháború az izraeli konfliktus eszkalációjával - videó

Szijjártó Péter, New York, ENSZ
Vágólapra másolva!
Rendkívüli közelségbe kerülne a harmadik világháború azzal, ha újabb államközi fegyveres konfliktussá szélesedne ki az izraeli terrorellenes művelet, ez súlyos kihatással lenne a globális biztonságra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve, hogy a világot most leginkább az Izraelben kirobbant konfliktus aggasztja, ezért számos európai és észak-amerikai állam is külügyminiszteri szinten képviselteti magát a közel-keleti helyzettel foglalkozó délutáni vitán.

- jelentette ki.
"És ez ellen a brutális terrortámadás ellen Izraelnek igenis joga van fellépni. Izraelnek igenis joga van az önvédelemhez" - szögezte le, aláhúzva, hogy le kell győzni a támadás mögött álló terrorszervezetet.
Majd hozzátette, hogy ugyanakkor

a világ jelentős része szeretné elkerülni, hogy ez a terrorellenes harc államközi háborúvá váljon,

miután szavai szerint ez lenne az igazi nagy globális biztonsági tragédia. "Ha így lenne, akkor azt gondolom, hogy annak a végét lehetetlen lenne kiszámítani" - fogalmazott.

- figyelmeztetett.

Szijjártó Péter tudatta, hogy korábban egyeztetett egyiptomi, jordániai és egyesült arab emírségekbeli kollégájával is, és rámutatott, hogy ezek az országok mind fontos stabilizáló szerepet játszanak a közel-keleti térségben.

Lényegesnek nevezte azon arab országok támogatását, amelyek az eddigiekben "visszafogottságukkal, konstruktivitásukkal, pozitív hozzáállásukkal" főszerepet játszottak abban, hogy a régióban biztonság, stabilitás uralkodott, hogy hosszú évtizedek kudarcai után újra felcsillant a béke reménye az Ábrahám-megállapodások nyomán.

- mondta.
Illetve arra is kitért, hogy Egyiptom hatalmas segítséget jelent Európa számára az illegális bevándorlás féken tartásában, a stabilitásának megbomlásával a kontinens elviselhetetlen terheket jelentő nyomás alá kerülne. Ráadásul - mint kiemelte - az ország szerepe azért is nagyon fontos, mert a Gázai övezetet kizárólag erre lehet elhagyni a szárazföldön.

"Ha nem tudjuk megtartani a terrorellenes harcot terrorellenes harcnak, és az átalakul országok közötti háborúvá, akkor az egy csomó ország stabilitásának megroppanásával járhatna, kiszámíthatatlan lenne a végeredménye, s nagyon könnyedén olyan biztonsági nyomást helyezhetne Európára, amely már az Ukrajnából származó biztonsági nyomással együtt kezelhetetlen terhet jelentene" - húzta alá.
A miniszter ezután

érintette a Gázában tartózkodó tizenöt magyar állampolgár ügyét is.

Közölte, hogy folyamatos velük a kapcsolattartás, mindannyian épségben vannak, a kormány pedig továbbra is keresi a terület elhagyásának fizikai, jogi, biztonsági lehetőségeit.
"Ez csak egy nagy nemzetközi megállapodás és nagy nemzetközi együttműködés keretében történhet meg. Meglátjuk, hogy majd erre mikor lesz lehetőség" - hangsúlyozta, emlékeztetve arra is, hogy Kairó nemrég engedélyezte a belépésüket, erre azonban végül biztonsági okokból nem kerülhetett sor.
Végül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy

Nyugat Európában tüntetéseket tartottak egy terrorszervezet mellett.

Azt látjuk, hogy a modernkori antiszemitizmus emelkedőben van és terjedőben van Nyugat-Európában, és ennek a legfontosabb kiváltó oka természetesen az illegális migráció - jelentette ki.

- összegzett.