Kocsiban hagyta gyerekeit egy amerikai nő, amíg ő kocsmázott

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy floridai anyát és vádat emeltek ellene, mert felügyelet nélkül hagyta nyolc hónapos csecsemőjét és kétéves gyerekét egy lezáratlan autóban.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Jamie Leigh Gunn épp egy bárban volt, amikor egy arra járó rendőr észre vette, hogy a nő autójában, - amely a bár előtt parkolt - a hátsó ülésen egy csecsemő és egy kisgyerek alszik.

Az autó ajtajai nyitva voltak - közölte a rendőrség.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy

Gunn legalább 20 percig tartózkodott a bárban, és felügyelet nélkül hagyta gyerekeit

- írta a rendőrség a Facebookon.

A rendőrség szerint a nő jobban aggódott, hogy börtönbe kerül, mint a gyerekei jóléte miatt.

Gunnt letartóztatták, de később óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

A két gyermeket egy családtagnak adták át, és felvették a kapcsolatot a Gyermek- és Családügyi Minisztériummal, hogy folytassanak nyomozást a család ügyében - írja a Fox News.