Így gyalázza Kepes András a magyarokat

Juszt-cikk  Kepes András arckép, portré Foglalkozás FOTÓ KÉPKIVÁGÁS SZEMÉLY tanár újságíró
Budapest, 2011. október 28. Kepes András újságíró, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) dékánja a Batthyány téren. Kepes András a Prima Primissima Díj jelöltje a magyar sajtó kategóriában. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Saját könyvét reklámozó "interjút" adott a volt indexesek Telex nevű blogjának az egykori riporter, a Kádár-diktatúra kedvenc tévése, a magát az utóbbi időben megmosolyogtató módon írónak (írónak...) nevező Kepes András. A parttalan locsogás közben persze szidta a kormányt és a mostani médiumokat is. Nem is akárhogy.
Vágólapra másolva!

Tegyük hozzá: Kepes András addig volt sikeres, ameddig egyetlen, állami televízió volt. Utána próbálkozott a TV2-nél és az RTL Klubnál is, azaz, a piacot jelentő kereskedelmi tévéknél, de mindenhol minden műsora megbukott. Azaz, ahol, amikor verseny van, ott nem kellett Kepes András.

Persze haragszik a mai médiavilágra, nem véletlenül sírja vissza a Kádár-diktatúrát. Az "interjú" legmulatságosabb része, amikor arról beszél: a kommunizmusban nem foglalkozott politikával, majd két mondattal arrébb azzal dicsekszik, hogy milyen miniszterekkel csinált annak idején interjút. Az nyilván nem politika.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Még viccesebb rész, amikor Kepes korabeli fenéknyalását egyenesen ellenállásnak titulálja. A történet lényege: állítólag az egyik kommunista miniszter interjú után azt kérdezte Kepestől, hogy ugye tudja, ezeket a közhelyeket nem is gondolta komolyan. Erre Kepes - elmondása szerint - úgy hozta nehéz helyzetbe a minisztert, hogy azt válaszolta: ezt nem gondoltam. Ez teljesen új elem: a hízelgő bólogatás a Kádár-diktatúrában Kepes szerint az ellenállás jelképe.

Kepes nemcsak a mai köztévére, a TV2-re és a nem baloldali médiumokra dühös, hanem úgy általában a magyarokra is. A 75 éves volt riporter azzal indokolja, hogy miért nem külföldön él, hogy "ott kell élni, ahol az ember a legjobban fel tudja idegesíteni magát. A magyarság olyan, mint a malária, ha egyszer bekerül az ember vérébe, ott is marad."

Tehát a magyarság az malária Kepes András szerint.