Itt a Hamász terroristák váratlan, döbbenetes üzenete

Hán-Júnisz, 2021. május 28. A Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kaszam brigádnak a tagjai felvonulással emlékeznek meg az izraeli-palesztin konfliktus során elesett társaikról a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2021. május 27-én. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet és Izrael között május 10-én este kezdődött rakétaháború, amelynek során eddig 232 palesztin vesztette életét, köztük több mint 65 gyerek. Izraeli oldalon tizenkét ember halt meg. Izrael és a Hamász 2021. május 21-én megállapodott a tűzszünetről. MTI/EPA/Mohamed Szaber
Vágólapra másolva!
A Hamász nyitott a tárgyalásokra egy esetleges fegyverszünetről Izraellel, mivel "elérte a céljait" - számolt be róla az Al Jazeera.
Vágólapra másolva!

Moussa Abu Marzouk, egy magas rangú Hamász terrorista az Al Jazeerának adott telefonos interjúban elmondta, hogy a Hamász nyitott "valami ilyesmire" és "a politikai párbeszédre", amikor arról kérdezték, hogy a csoport hajlandó-e tárgyalni egy esetleges tűzszünetről.

Azt is elmondta, hogy a Hamász "több tíz" kettős állampolgárt ejtett foglyul Izraelből, köztük orosz és kínai állampolgárokat.

A címlapi kép illusztráció!