Ítéletidő pusztít Jemenben, több ezer embert evakuáltak

Vágólapra másolva!
Legalább két ember meghalt és 150-en megsérültek a Jemen dél-keleti határövezetét pusztító trópusi ciklon, a Tedzs miatt - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A jelentős esővel járó, az ománi határövezetben hétfő este lecsapó trópusi vihar villámárvizet okozva elöntötte az utakat és elvágta a távközlési vonalakat.

A hírközlés megbénult, jelentősen lelassítva a határ menti kormányzóság területén megkezdődött mentési munkálatokat.

A károk miatt a helyszínen dolgozó vöröskeresztes önkéntesek arra kényszerültek, hogy egy ideig szüneteltessék a mentést.

A hivatalos állami hírügynökség, a Saba keddi beszámolója szerint

mintegy 10 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.

A szaúd-arábiai kormány támogatását élvező jemeni kormány által ellenőrzött területet felügyelő hadseregtábornok, Hakim al-Mutairi az AFP hírügynökségnek szerdán azt mondta, hogy időközben jelentősen enyhült a szél és az eső, de még nem sikerült helyreállítani a régió telekommunikációs vonalait.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a norvég Vöröskereszt (ICRC) májusi, közös jelentése szerint az Arab-félsziget legszegényebb országának számító Jement az elmúlt hat év folyamán hat ízben sújtották különböző ciklonok, miközben az azt megelőző 25 év alatt csak négyről számoltak be a helyi hatóságok.