Hatalmas siker volt az Eurojackpot koncertje és több millió forint gyűlt össze a rászorulóknak

ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ koncert közönség SZEMÉLY
Budapest, 2023. szeptember 23. Közönség az Eurojackpot Szuperkoncerten, a Szerencsejáték Zrt. által ötödik alkalommal megrendezett ingyenes programon a Puskás Aréna Szoborparkban 2023. szeptember 23-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Rekordösszeggel, 8,5 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a Szerencsejáték Zrt. a Szuperkoncert résztvevőinek köszönhetően. A nemzeti lottótársaság idén harmadik alkalommal ajánlja fel a szerencsejátékok helyszíni értékesítéséből befolyt összeget a segélyszervezet javára.
Vágólapra másolva!

A Szerencsejáték Zrt. az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: idén az Eurojackpot Szuperkoncerten a Puskás Aréna Szoborparkot a Halott Pénz, ByeAlex és a Slepp, valamint DR BRS és vendégei töltötték meg, ahol mintegy ötvenezren kísérték figyelemmel a fellépéseket. A koncertezők emellett a szerencséjüket is próbára tették az eseményen.

Idézték a közleményben Mager Andreát, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatóját, aki azt mondta: a Szuperkoncerttel több céljuk volt.

A kultúra kiemelt támogatójaként az eseménnyel szeretnének újfajta élményt nyújtani a játékosoknak, ingyenesen. A kutatásaik szerint a koncertezők szívesen támogatnak egy jó ügyet.

Hozzátette: büszkék arra, hogy idén minden eddiginél magasabb, 8,5 millió forintos összeggel támogathatják partnerüket, az Ökumenikus Segélyszervezetet a hátrányos helyzetű családok megsegítésében. A fogyatékossággal élőknek ismét akadálymentes lelátót biztosítottak.

Közönség az Eurojackpot Szuperkoncerten. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Hangsúlyozták, az Eurojackpot Szuperkoncert karitatív partnere fennállásának több mint három évtizede alatt célként határozta meg, hogy "az éhezőknek ételt, az otthontalanoknak otthont, az esélyteleneknek pedig esélyt" biztosítson. A tavalyi év során a szuperkoncertezők 6 millió forint értékben támogatták vásárlásukkal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a közlemény szerint példaértékűnek nevezte, hogy stratégiai partnerük, a Szerencsejáték Zrt.

Az elnök-vezérigazgató megköszönte a termékek értékesítéséből származó adományt, mely - mint mondta - jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy még több rászoruló családnak adhassanak ételt, otthont és esélyt.

A koncerten nemcsak a küzdőtér, hanem a színpad közvetlen közelében felállított akadálymentes lelátó is megtelt. Akik nem tudtak személyesen eljönni, az online közvetítésen keresztül követhették az eseményeket.

A nemzeti lottótársaság először 2021-ben ajánlotta fel a helyszíni szerencsejátékok értékesítésből befolyt összeget az Ökumenikus Segélyszervezetnek.