Nagy a baj Bangladesben, egyre többen halnak bele a veszélyes betegségbe

láz
Vágólapra másolva!
Minden korábbi rekordot megdöntve ezer fölé emelkedett azoknak a száma Bangladesben, akik év eleje óta életüket vesztették dengue-lázban - derül ki a hétfőn közzétett hivatalos adatokból.
Vágólapra másolva!

A dakkai egészségügyi főigazgatóság adatai szerint idén már 1006 ember halt bele a betegségbe az országban, és több mint kétszázezren kapták el a betegséget.

Bangladesben 2000-ben volt először dengue-járvány.

Be-Nazir Ahmed korábbi egészségügyi főigazgató szerint az idei számok több esetet mutatnak, mint amennyi 2000 óta összesen volt a dél-ázsiai országban.

- tudatta Be-Nazir Ahmed.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a járvány hatalmas nyomás alá helyezi a bangladesi egészségügyi ellátórendszert.

A dengue-lázat szúnyogok által terjesztett vírus okozza. A betegség a világ trópusi övezeteiben van jelen.

Tünetei a magas láz, fejfájás, szédülés, hányás, izomfájdalom; súlyos esetben azonban halálos kimenetelű vérzést is kiválthat.

A WHO korábban arra figyelmeztetett, hogy a szúnyogok által terjesztett betegségek a jövőben több embert fertőzhetnek meg, mert a klímaváltozás kedvez a rovarok terjedésének.