Ritka rendellenessége miatt gazdagodott meg az egykori sztriptíztáncos - fotók

Vágólapra másolva!
Rengeteg az irigye a népszerű modellnek, az egykor sztriptíztáncosként dolgozó Mercedes Valentinenek. A lányt gyönyörű alakja mellett egy ritka betegsége miatt követiek százezrek a közösségi oldalakon. Nagyon hajlékony. Persze a népszerűsége a férfiak körében kiemelkedő, nagyon sok nő utálja. Utóbbiak közül kerülhetett ki az is, aki komoly kárt okozott a lány méregdrága autójában.
Vágólapra másolva!

Mercedes Valentine 21 évesen kezdte a karrierjét, amikor sztriptíztáncosnőként kezdett dolgozni, ahol előnyére vált ritka örökletes betegsége, az Ehlers–Danlos-szindróma, ami miatt rendkívül hajlékony. Ezzel persze az őrületbe kergette a férfiakat.

Azóta a 23 éves lány rengeteg pénzt keresett, és egy brightoni garázsban parkolt le az 50 ezer fontot, azaz több mint 22 millió forintot erő autójával, azonban mire visszaért a vásárlásból, valaki tönkretette az autó fényezését.

A fiatal nő szerint mindezt egy olyan nő tehette, aki irigy rá, mivel a szélvédőn ott van Mercedes Instagram fiókjának az elérhetősége, amit egyértelművé teszi, hogy kié az autó.

Forrás: DailyStar