Szijjártó Péter a Bloombergnek: Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége

SZIJJÁRTÓ Péter
Szolnok, 2023. szeptember 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján 2023. szeptember 12-én. A Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre Szolnokon. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
Azért támogatjuk az Európai Unió bővítését, mert így erősebbek és nagyobbak lennénk - jelentette ki Szijjártó Péter a Bloombergnek adott interjúban, amikor Törökország lehetséges csatlakozásáról kérdezték. A külgazdasági és külügyminiszter a beszélgetés során kitért a magyar érdekekre, Magyarország oroszokkal való kapcsolatára és a Brüsszellel vívott harcok hátterére.  
Vágólapra másolva!

Vasárnap Szijjártó Péter a közösségi oldalán egy tízperces részletet tett közzé a Bloombergnek adott interjújából. A magyar külügyminiszter a beszélgetés elején kiemelte, hogy a háború miatt a régi ellátási útvonalak elakadtak, megsemmisültek, aminek következtében Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége.

- fogalmazott, majd hozzátette, hogy ennek jegyében Magyarország új gázszerződést kötött Törökországgal. Így a jövő év elején 275 millió köbméter gázt fogunk vásárolni közvetlenül a törököktől. Mint Szijjártó Péter szavaiból kiderült, a legnagyobb magyar vasútépítő cég a világ egyik legnagyobb infrastruktúra építő vállalatával, egy török vállakozással fog stratégiai együttműködést kialakítani.

Amikor a riporter rákérdezett arra, hogy mit szól az Európai Unió ezekhez a lépésekhez, a magyar külügyminiszter úgy fogalmazott:

az Európai Unió nagyon képmutató ebben a kérdésben.

Indoklása szerint azok a kormányok, amelyek a nemzetközi liberális mainstream ellen fordulnak, támadások célpontjaivá válnak. Pedig Brüsszelnek először a saját háza táján kellene sepregetnie.

"Mi úgy gondoljuk, hogy a Törökországgal való szoros gazdasági együttműködés az EU számára is kifizetődő lenne, tekintve, hogy az EU nagyon rossz állapotban van, ami a gazdaságot illeti. A versenyképességünk csökken, a szankciók sajnos megölik az Európai Unió gazdaságát. Ezért bármely korábbinál szorosabb együttműködésre lenne szükségünk Törökországgal, mint partnerrel. Ugyanez vonatkozik a migrációra is. Ha Törökország nem véd meg minket délen, akkor óriási nyomás nehezedik majd ránk." - jelentette ki Szijjártó Péter.

A magyar külügyminiszter kérdésre válaszolva egyértelművé tette, hogy Magyarország támogatja Törökország uniós csatlakozását. "Ennek az az oka, hogy az Európai Uniót így erősebbé tudjuk tenni, ahhoz nagyobbá kell válnunk. És hogyan válhatunk nagyobbá? Lehetővé tesszük új tagállamoknak a csatlakozást." - indokolta meg álláspontját, hozzátéve, hogy

az EU-s tagállamok többsége kétszínűen viselkedik a kérdésben. A nyilvánosság előtt támogatják a bővítést, ugyanakkor zárt ajtók mögött - egy hangos kisebbség vezetésével - elutasítják azt.

Magyarországnak Brüsszellel való konfliktusásról is beszélt Szijjártó Péter az interjúban. Az ellentét eredője, hogy a magyar kormánynak Magyarország az első, miközben Brüsszelben a nemzetközi liberális fősodor dominál. "Ha valaki kész szembemenni a nemzetközi liberális fősodorral, és sikerrel jár, azt nem tudják megemészteni" - fűzte hozzá. "A vita arról szól, hogy hogyan kellene kinéznie az Európai Uniónak a jövőben. Vannak bizonyos tagállamok és intézmények Brüsszelben, amelyek valami olyasmit szeretnének létrehozni, mint az „Európai Egyesült Államok", ahol az EU olyan lenne, mint egy szuperállam, ahol a nemzeti sajátosságok nem számítanának, ahol a tagállamoknak még több hatáskört kellene átadniuk Brüsszelnek." - magyarázta.

Ami pedig az ukrajnai háborút illeti, Szijjártó Péter itt is ismertette Magyarország álláspontját.

Arra a kérdésre, mennyire fontosak elengedhetetlenek a magyar-orosz kapcsolatok, Szijjártó Péter úgy felelt, hogy nagyon fontosak és elengedhetetlenek, hiszen az energiaimportunk nagy része Oroszországból származik. "Most felteheti a kérdést, hogy miért? Ez egy politikai döntés? Nem. Ez a politikai ízlésünket tükrözi? Nem, akkor miért? A fizika miatt. Az energiaellátás egy fizikai kérdés. Ehhez szükség van forrásra és csővezetékre. Ha a kettő közül legalább az egyiket kihagyod, akkor véged, sehol sem vagy. Ha pedig megszakítjuk az energiakapcsolatunkat az oroszokkal, akkor fizikai értelemben a jelenlegi infrastruktúra nem elegendő az ország ellátásához." - indokolt a külügyminiszter.