A rendőrség nem közölte a fesztiválozó halálának okát, a családját értesítették a történtekről. A fesztiválozóknak az elmúlt naphoz képest annyiban könnyebb a dolguk, hogy a vécéket kiürítették, így már azokat tudják használni. A szervezők azonban felszólították a résztvevőket, hogy spóroljanak az élelemmel, vízzel,
mert több napba is telhet, míg a föld felszárad annyira, hogy az utánpótlást szállító járművek be tudjanak hajtani.
A BBC riportjából kiderül, hogy az emberek próbálnak egymásnak segíteni, megosztják a tartalékaikat, akik lakókocsival érkeztek, befogadnak másokat, akik sátraztak volna - azokat elöntötte a víz.
Kattitntásra galéria nyílik!
Zuhanyozni nem tudnak, mint mondták, nagy keletje van a babatörlő-kendőknek, noha az is fogyóban van. Másokat nem zavar a rendkívüli helyzet, és buliznak tovább.
A portál azt írja, a Burning Mant 1986 júniusában alapították, és először 1990-ben rendezték meg a nevadai Black Rock sivatagban - írta a BBC.