Migránslázadás Stuttgartban: tomboló eritreaiak támadtak a német rendőrökre

Vágólapra másolva!
Rendőrökre támadtak eritreai ellenzékiek a németországi Stuttgartban, a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint az összecsapásban 26 rendőr megsebesült, több mint kétszáz tüntetőt pedig őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!

A Baden-Württemberg tartományi fővárosban több száz, magát ellenzékinek valló eritreai állampolgár gyűlt össze szombat délután, hogy

megzavarják egy egyesület rendezvényét, amelyet a diktatórikus vezetésű kelet-afrikai ország kormányához közel állónak tartanak.

A rendőrség nagy erőkkel igyekezett távol tartani a tüntetőket a rendezvény helyszínétől, és helikopterrel, valamint egy drónirányító egység közreműködésével próbálta szemmel tartani mozgásukat.

A terület számos pontján történtek összecsapások, a rendőröknek csak több óra alatt sikerült feloszlatniuk a demonstrálók kisebb csoportjait, és bekeríteni a legnagyobb,

nagyjából kétszáz fiatal férfiból álló csoportot.

A rend az után állt helyre, hogy a rendezvény véget ért, és a rendőrök kikísérték a résztvevőket a csarnokból.

Az összecsapásokban 32-en sebesültek meg, köztük 26 rendőr, többen súlyosan. Hat rendőrt kórházba kellett szállítani.

Egy helyi hírportál szerint a rendőrök 228 tüntetőt őrizetbe vettek.