Leszakadt egy lift Balin, öten meghaltak - videó

Vágólapra másolva!
A balinéz rendőrség egy szállodai lift meghibásodását vizsgálja, amely miatt pénteken öt dolgozó meghalt.
Vágólapra másolva!

A liftben a három nő és két férfi volt, amikor a meghibásodás történt. Feltehetően a felvonó egyik kábele szakadt el, és 100 métert zuhantak a hegyoldalban lévő üdülőhely meredek szakadékába.

Közülük ketten a helyszínen, hárman pedig később a kórházban haltak meg.

A felvonó a szálloda felső részét kötötte össze a sziklaoldalon lejjebb lévő létesítményekkel.

A szálloda egyik szakácsa a helyi médiának elmondta, hogy sikolyokat hallott, majd csattanó hangokat, ezután a sérültek segítségére sietett, és riasztotta a mentőszolgálatot - írja a The Guardian.

- nyilatkozta hétfőn Ubud rendőrfőnöke a helyi médiának.

Bali kormányzó-helyettese elmondta, hogy látott egy engedélyt, amely szerint a felvonót a 2022. novemberi rutinellenőrzések során biztonságosnak nyilvánították.

A rendőrség azt vizsgálja, hogy a liftet alátámasztó hevederkötelek száma okozta-e a balesetet, ugyanis 2019-ben a felvonót három hevederkötéllel működtették, de a baleset idején már csak egyetlen kötéllel működött.