Megkezdődött a választás Szlovákiában

szlovákia, választások, Helyi lakosok töltik ki szavazólapjaikat az előrehozott parlamenti választásokon a 2. számú szavazókörnek otthont adó óvodában Somorján
Vágólapra másolva!
Megkezdődött a voksolás reggel hét órakor Szlovákiában, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton - közölte az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója a közmédia Híradójában.
Vágólapra másolva!

Bartók Csaba a szlovákiai Szepsiből élőben bejelentkezve elmondta: az országban 25 politikai párt, mozgalom, tömörülés állított jelöltlistát, a parlamenti bejutási küszöb Magyarországhoz hasonlóan öt százalék.

A választás egyfordulós, az emberek pártlistákra szavaznak és 150 mandátumot osztanak szét

- ismertette. Kiemelte: reális esélye a magyarok, illetve a magyar-szlovák vegyespártok közül a parlamentbe jutásra kizárólag az egységes magyar pártnak, a Szövetségnek van, amelyet a kampánycsend előtti utolsó napok felmérései 3,5-5,4 százalék közé mértek. A tudósító úgy fogalmazott: Szlovákiában 2020-hoz hasonlóan kormányváltó hangulat van és magas részvételi arányra számítanak.

Az előrejelzések magas részvételt jósolnak. Forrás: MTI/Komka Péter

Az előrejelzések szerint a részvétel elérheti a 70 százalékot is, ami azonban a kis pártoknak nem kedvez

- jegyezte meg. Ezért mozgósított intenzíven a Szövetség is, hogy a déli régióban megszólítsa a bizonytalan szavazókat annak érdekében, hogy sok év parlamenten kívüliség után legyen hangja a szlovák törvényhozásban a leszakadó, magyarok által lakott régióknak is. Parlamentbe jutásuk esetén a magyarok fontos résztvevői, stabil tényezői lehetnek a kormánykoalíciónak - tette hozzá a tudósító Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét idézve: "minden voksra szükség van".