Vágólapra másolva!
Két embert őrizetbe vettek, miután egy kotrógéppel lyukat ástak a kínai nagy falba - közölte az állami televízió.
Vágólapra másolva!

Két munkás, akik a területen dolgoztak, a fal egy meglévő üregét kiszélesítették azért,

hogy a kotrógépük át tudjon rajta haladni. A rendőrség szerint ezzel akarták csökkenteni a megtett távolságot.

Az állami televízió hétfőn arról számolt be, hogy a gyanúsítottak

visszafordíthatatlan károkat okoztak a történelmi emlékműben.

Jelenleg a két gyanúsítottat a törvényeknek megfelelően bűnügyi őrizetbe vették, és az ügy kivizsgálása folyik - írja a The Guardian.