Döbbenetes pénzeket keresnek Karácsony Gergely tanácsadói Budapesten

Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Évente közel 100 millióba került a tanácsadók béren kívüli juttatása a fővárosban, erről ír a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport legújabb oknyomozó anyaga finoman szólva is zárójelbe teszi Karácsony Gergelyék panaszkodását, ami a főváros kiürülő kasszáit illeti. Ráadásul az elmúlt hetekben több, a lakosságot érintő emelést is bejelentettek. A kormány kivéreztetésére hivatkozással

BKK-jegyáremeléssel kezdődött Karácsonyék sarcolása, valamint szóba került a fővárosi vízdíjak drasztikus, háromszoros növelése is.

Tüttő Kata azzal indokolta az emelést, hogy ha nem ezt teszik, akkor a kieső forrásokat a közlekedés, a közvilágítás és a kaszálás forrásaiból kell majd pótolnia a fővárosnak. A 4-es 6-os villamos és a 3-as metró leállításával fenyegetőzött Karácsony Gergely, annak ellenére, hogy Tarlós Istvántól több mint 200 milliárd forintos kasszát vett át. Mindeközben jelenleg

a Városházán szolgáló 42 tanácsadó egy havi fizetése 33 889 900 forint, ami egy évben 406 millió forintra rúg.

Ráadásul a Tűzfalcsoport birtokába került iratok és kifizetési listák alapján, amelyeken további béren kívüli juttatások vannak feltüntetve azonban elmondható, hogy

Karácsony Gergely tanácsadói fejenként 100 millió forint körüli összegeket tehetnek zsebre éves szinten.

A Tűzfalcsoport által megszerzett lista, amelyen felsorolásszerűen szerepelnek azok a tételek, amelyekre Karácsony Gergely tanácsadói jogosultak Forrás: Tűzfalcsoport/Origo

A csillagászati mértékű összegek több különböző tételből tevődnek össze. A Tűzfalcsoport birtokába jutott iratok szerint

nyolc jogcímen az egészségügyi pénztári kerettől, a rekreáción át rezsitámogatásig kaptak béren kívüli juttatásokat a tanácsadók.

A levélből kiderül, hogy a városházi álomjuttatási csomagjában mind a 42 tanácsadó részesült. A szerencsés dolgozók nyolc jogcímen kaptak béren kívüli juttatásokat. Minden tanácsadó, részesül helyi utazási bérletben,amelynek az ára 189 000 Ft évente. Ezenfelül részesülnek a dolgozók ruházati hozzájárulásban is, amelynek összege évi 300 800 Ft-ot, valamint havonta 37 700 Ft-os önkéntes pénztári keretet kap minden munkavállaló. Ez egész évben 452 400 Ft-ot jelent fejenként. De

rekreációs juttatásban is részesülnek 450 000 Ft-ban évente, hogy legyen miből kipihenni a városházi életet.

Mindenkinek van Bankszámla hozzájárulása is 1000 Ft/hó értékben, ami 12 000 Ft-ot jelent évente, van Cafeteria juttatás is a tanácsadóknak 275 000 Ft értékben, valamint a BKK-nál alkalmazott rezsitámogatást Karácsonyék szűkebb környezetére is kiterjesztették, hiszen 200 000 forintos juttatásra is jogosultak a tanácsadók.