Görögországban a sztrájkok miatt több légi járatot is törölhetnek

görög sztrájk
Vágólapra másolva!
Országos légi- és kompforgalmi korlátozásokhoz is vezethetnek a csütörtökre szervezett görögországi sztrájkok, amelyekkel a kormány munkajogi törvénytervezete miatt tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Az előzetes szakszervezeti jelzések szerint a légi irányítók mellett a kompok és a tömegközlekedési dolgozók is a munka szüneteltetésére készülnek, hasonlóan a tanárokhoz és a kórházi dolgozókhoz.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kormánya az új törvénytervezettel rugalmas munkaidőt vezetne be.

A tervezetben egy hatodik munkanap (szombat vagy vasárnap) bevezetése is szerepel - ezen kötelező lenne dolgozni, de 40 százalékos kiegészítő bér is jár érte.

Szintúgy bevezetnék az "igény szerinti foglalkoztatást", amely lehetővé tenné a munkaadó számára azt, hogy a dolgozókat csupán 24 órával az érintett munkanap előtt munkára kötelezhessék.

A törvénytervezet a munkavállalók részére lehetővé teszi a másodállás elvállalását, ha a nyolcórás főállás mellett legfeljebb napi öt órában vállalnak egyéb munkát.

A szakszervezetek az ötnapos munkahét és a nyolcórás munkanap "felhígítása" miatt bírálják a törvényt.

- mondta a kereskedelmi hajózásban dolgozók szakszervezete.

A közalkalmazottak szakszervezeteinek ernyőszervezete, az ADEDY azért is aggodalmát fejezte ki, mert az új törvénytervezet alapján ötezer eurós pénzbírságot szabhatnak ki a munkavégzést megtagadó, sztrájkoló dolgozókra.