Giorgia Meloninak elege lett a német kormányból: levélben tette helyre Scholz kancellárt

Illegális bevándorlók, túlzsúfolt, migráns, Lampedusa, Sziget, Földközi-tenger
Vágólapra másolva!
Az olasz kormány nehezményezi, hogy Németország finanszírozza a migránsokat tömegével partra szállító civilszervezeteket.
Vágólapra másolva!

Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke nemrég egy levélben tette helyre Olaf Scholz német kancellárt. Az olasz kormányfő közölte, megdöbbenéssel értesült arról, hogy Berlin nem kormányzati szervezeteket (NGO) pénzel a Földközi-tengeren tartózkodó migránsok kimentésére.

Az Ön kormánya, az olasz kormánnyal nem egyeztetve állítólag úgy döntött, jelentős összegekkel támogatja azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek az illegális migránsok olaszországi befogadásával és a Földközi-tengeri kimentésével foglalkoznak

– bírálta élesen a kancellárt az olasz hírügynökségekkel is megosztott levélben Meloni. Hozzátette, hogy az uniós tagállamoknak ehelyett a strukturális megoldásokra kellene összpontosítaniuk.

Illegális bevándorlók érkeznek Lampedusa szigetére Fotó: Havran Zoltán

Az Olaszország és Németország közötti vita azt követően robbant ki, hogy a Sant'Egidio katolikus jótékonysági szervezet közölte, újabb megállapodást kötött Berlinnel az olaszországi menekülteket segítő tevékenységek finanszírozására.

A német külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy kormánya

egy pénzügyi támogatási programot hajtott végre 790 ezer euró értékben, hogy támogassa az SOS Humanity német civilszervezetet a földközi-tengeri keresési és mentési műveletek végrehajtásában.

– A tengeren tartózkodó emberek megmentése jogi, humanitárius és erkölcsi kötelesség – érvelt a szóvivő.

Az NGO-hajókat nem meglepő módon a Soros-hálózat is bőkezűen támogatja, nincs olyan szervezet, amelyet az amerikai milliárdos ne pénzelne a migráció elősegítésére.

Az SOS Méditerranée, a Sea-Eye, a Seebrücke szervezetek mellett kapott támogatást az Orvosok Határok Nélkül és a Save the Children nevű NGO is Soroséktól.

Azonban ezek a civilszervezetek segítség helyett csak még inkább leterhelik Olaszország menekültügyi rendszereit, és tovább súlyosbítják az egyre eszkalálódó migrációs válságot.

Egy hét alatt több mint 11 000 ember érkezett a déli Lampedusa szigetére,

így az idén eddig Olaszország partjaihoz érkezett migránsok száma mintegy 133 000-re emelkedett, ami több mint kétszerese a 2022-es év azonos időszakában mért értéknek.