Háromlábú medve rabolt ki egy hűtőt Floridában - videó

Vágólapra másolva!
Egészen otthon érezte magát a környéken jól ismert Tripod nevű medve, amikor besétált a házba, majd kiszolgálta magát a hűtőszekrényből - írta a Fox News. A ház kamerái mindent rögzítettek.
Vágólapra másolva!

A nem várt látogatás idején a 13 éves fiú és a kutyája volt otthon, előbbi biztos távolból figyelte az eseményeket, utóbbi a háttérben ugatott. A medve a teraszra sétált, és az ott felállított hűtőszekrényből szolgálta ki magát. A ház kamerái mindent felvettek:

A videóban a fiú és később a családfő is megdöbbenve kommentálta, hogy

a medve nemcsak a hűtőt, de a ház ajtaját is ki tudja nyitni.

A medve minden jel szerint szomjas volt, úgy tudni három White Claw üdítőt fogyasztott el - ami egy népszerű alkoholos ízesített szóda, majd elsétált.