Az amerikaiak többsége is ellenzi, hogy női sportolókkal szemben versenyezzenek férfiak

Lia Thomas, transznemű úszó, Pennsylvaniai Egyetem, University of Pennsylvania
Lia Thomas, a transgender woman, finishes the 200 yard Freestyle for the University of Pennsylvania at an Ivy League swim meet against Harvard University in Cambridge, Massachusetts, on January 22, 2022. - Thomas placed first in the event. (Photo by Joseph Prezioso / AFP)
Vágólapra másolva!
Közel 70 százaléka a válaszadóknak nem engedné, hogy a férfiak a született nők ellen játszhassanak - derült ki a Gallup friss felméréséből, melyből az is kiderült, hogy 55 százalékuk szerint "erkölcsileg helytelen" megváltoztatni a nemet. 
Vágólapra másolva!

A Breitbart felhívta arra a figyelmet, hogy

a számok alapján a transzneműség teret vesztett, a jelenséggel szemben az ellenállás pedig nőt,

a 2021-ben feltett ugyanilyen kérdés óta, amikor még "csupán" 62 százalék mondta azt, hogy ellenzi azt, hogy a transznemű nők női sportolók mellett és ellen is játszhassanak.

A felmérés szerint nőtt azok száma is, akik szerint "erkölcsileg helytelennek" tartják a nemváltásokat: 2021-ben 51 százalék mondta azt, hogy a nemi megerősítés erkölcstelen, ez az arány 55 százalékra ugrott fel.

A lap emlékeztet, hogy

az Egyesült Államok legalább 20 államában van már olyan törvény, amely kifejezetten tiltja, hogy a férfinak született transznemű sportolók női sportolókkal szemben versenyezzenek.

Ráadásul a republikánus vezetésű amerikai képviselőház nemrég fogadta el az országos tilalmat is, azonban az nem valószínű, hogy átmegy a Szenátuson is ahol a demokraták vannak többségben. Joe Biden elnök korábban megígérte, hogy azt meg is vétózná.

A Gallup felmérése szerint a transz sportolók elfogadottsága mindenhol csökkent. 2021-ben még a republikánusok körében is volt legalább tíz százalék olyan személy, akik a transz sportolóknak lehetővé tették volna azt, hogy az általuk valósnak vélt identitásuknak megfelelő csapatban játszhassanak, míg ma ezeknek az aránya mindösszesen hat százalék.

Ezzel szemben a demokraták körében sokkal nagyobb a transz sportolók támogatottsága: idén a válaszadók 47 százalék állt a transz sportolók mellé.